Skip to main content

A sikeres fejlesztésekben reménykedik a zentai önkormányzat

A sikeres fejlesztésekben reménykedik a zentai önkormányzat

A sikeres fejlesztésekben reménykedik a zentai önkormányzat

 A 2020-as világjárvány a zentai beruházásokra is rányomta a bélyegét. A 2020-as év átszervezései miatt a projektek megvalósulását is nagyban befolyásolta.

A 2021-es évben szerényebben tervezett a helyi önkormányzat, azonban így is folyamatosan azon dolgoznak, hogy a betervezett fejlesztések közül néhányat megvalósíthassanak.
 

Amikor 2019-ben elfogadta a következő év költségvetését a zentai Községi Képviselő-testület, egészen más terveik voltak, azonban a 2020-as világjárvány sok projekt megvalósulását meghiúsította. Czegedi Rudolf, Zenta polgármestere elmondta, az egyik legjelentősebb ilyen eset a kaszárnya területén épülő idősek otthona volt, hiszen egy nappal a közbeszerzés vége előtt le kellett állítaniuk a folyamatot, így a kivitelezőt sem tudták kiválasztani.
 

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „De hasonló esetünk volt a városháza felújításánál is, ahol már előzőleg aláírtuk a minisztériummal. Azonban a minisztérium nem tudta vállalni, csak annak az összegnek a felét, így az önkormányzatnak több összeget kellett magára vállalni, hogy a beruházás azért megvalósulhasson, vagyis az idén, hogy úgy mondjam, március végére be is tudjuk fejezni, amit terveztünk.”
 

A múlt évben sikerült elérniük, hogy a Dózsa György és a Gróf Batthyány Lajos utcák kereszteződésénél jelzőlámpát állíthassanak fel. A beruházás az év közepére el is készülhet. Ez tartományi és önkormányzati pénzösszegekből valósul meg. Emellett a távhővezetékek felújítását is folytatják az idén. A polgármester elmondta, magyarországi támogatással felújíthatják a Kis Zsinagóga épületét is, amely az év végéig be is fejeződhet. Emellett több templomot is felújítanak a község területén, köztük a tornyosi, a bogarasi, és a városban lévő Jézus Szíve-templom homlokzatát is.
 

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „A projektjeink, amelyeket az idei évre terveztünk, szerényebbek, hiszen a lehetőségeink is talán kicsit korlátozottabbak, mint amilyenek a múlt év elején voltak. Hiszen a múlt évben a járványhelyzetet kellett kezelnünk, amely többlet költséget jelentett az önkormányzat számára.”
 

A közelmúltban megkezdték a zentai Severtrans utasszállító vállalat buszállomásának elbontását. A polgármester elmondta, a jövőben megkezdődhet a vasútállomás átalakítása is, amely ezentúl két funkciót is betölt majd. Az egyik fele továbbra is vasútállomás, míg a másik fele buszállomásként üzemel majd. Ez a beruházás megkönnyítheti majd az utasok átszállását is.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti