Skip to main content

A tragédia elkötelez

A tragédia elkötelez

Szilágyi László művész javában faragja az 1944/45-ös, újvidéki áldozatoknak emléket állító szoborművet
A tragédia elkötelez

A Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezetének tegnapi sajtótájékoztatóján az 1944/45-ös ártatlan áldozatok emlékére készülő emlékműről volt szó, a párt tisztségviselői a szoborművet faragó szobrászművésszel, Szilágyi Lászlóval együtt szóltak az újságírókhoz. A turulmadarat ábrázoló műalkotás Szilágyi László szobrászműhelyében, a Vojvodina Sport- és Üzletközpont (SPENS) egyik kisebb helyiségében készül, a szerbiai Aranđelovacról hozott hófehér márványkőből.

Vicsek Annamária, a VMSZ Újvidéki Városi Szervezetének az elnöke úgy értékelte, hogy a pártszervezetük életében nagyon fontos pillanat következett be akkor, amikor a városi képviselő-testület megszavazta azt, hogy a városi költségvetésben támogatási eszközöket jelöljenek meg az Újvidéken felállítandó, az 1944/45-ös vérengzések ártatlan áldozatainak emléket állító szobormű megvalósítására. – Nagyon nagy büszkeség ez a számunkra, hiszen most már túl vagyunk a tárgyalás és a kiszavazás borzasztóan nehéz időszakán. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a városi képviselő-testületben a VMSZ két tagja, Kiss Gyula és Ladisity Melinda pontosan emiatt (is) van jelen, azért, hogy kiharcolhassák számunkra az ilyen sikereket. Basnec Igor, a polgármestert munkavégzésében segítő munkatársa is az érdekeinkért küzd. Mindazok a célok, amelyek városi szervezetünk programjában megtalálhatók, hosszabb időszakra vonatkoznak, a szobormű is egy olyan programelem, amelyet már évek óta tervezünk, huzamosabb ideje dolgozunk rajta. Az idén eljutottunk addig a pontig, hogy megkötöttük a szerződést a művész úrral, Szilágyi László lesz az, aki a szobrot elkészíti. Nagy lépés történt tehát ebben az ügyben is – fogalmazott Vicsek Annamária.

– Szerencse, hogy én készítem az 44/45-ös áldozatok emlékművét, hiszen én már a ’90-es évek óta azon töröm a fejem, hogy valamiféleképpen kellene egy olyan szobrot faragni, amelyet válaszként is értelmezhetnénk egy másik, a témához fűződő szoborra a városban. Megtörtént a közbeszerzés, sikerült elnyernünk az első helyezést, most már szorgalmasan dolgozom a két köbméteres kődarabon. Aranđelovaci márványkőben faragok, ilyenhez manapság már hozzá sem lehet jutni, mert az ottani kőbánya magántulajdonos kezébe került, és a márványt most őrlik. A szobormű lényege a turulmadár, egész életemben egy cikluson, ősmadarakon dolgozom. Korábbi madaraim közel állnak a most készülőhöz, átérzem a téma súlyát. Soha még nem dolgoztam ennyire nehéz szobron, olyanon, amely nagyjából hatezer áldozathoz szól. Ha a hozzátartozókat is számításba vesszük... nagy terhet érzek. Mostanáig általában csak egy-egy embernek a személyiségén dolgoztam, hatnál többén még sohasem. Most óriási tragédiát dolgozok fel, amely elkötelez arra, hogy szorgalmasan dolgozzam, minél többet és jobban, igyekszem mielőbb befejezni – adott hangot érzelmeinek a művész.

Kiss Gyula, a városi képviselő-testület tagja és a párt helyi szervezetének alelnöke elmagyarázta, hogy a szoboravatás előtt lesz még munka, a készülő szoborműhöz ugyanis alapzat is kell, és a környéket, a limáni folyamőrség kaszárnyájának bejáratához közeli részt is rendezni kell. – Ezekre a munkákra is közbeszerzési pályázatot kell kiírni, hiszem, hogy ez hamarosan bekövetkezik, és hogy már a nyár folyamán megtörténhet a szoboravatás – mondta a képviselő-testület tagja.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, SZB
Ostale vesti