Skip to main content

Óbecse 1,6 milliárd dinárból gazdálkodhat jövőre

Óbecse 1,6 milliárd dinárból gazdálkodhat jövőre

Óbecse 1,6 milliárd dinárból gazdálkodhat jövőre

 Idei utolsó ülésén elfogadta a jövő évi költségvetést az óbecsei képviselő-testület. A köz kasszájából a tervek szerint 1,6 milliárd dinárt költenek majd el. A község területén jövőre is folytatódni fognak a beruházások.

Jövőre 1,6 milliárd dinárral gazdálkodhat majd Óbecse, erre a költségvetésre mondott igent az ülésén a községi képviselő-testület. Dragan Tošić polgármester szerint a jövő évi büdzsé nem lesz pusztán szociális jellegű: „Azt akarjuk, hogy Óbecse fejlődjön, ezért szeretnénk megcsinálni a csatornázást, a vízvezeték-hálózat felújítását, az utcák kiaszfaltozását, az iskolák és az egészségház felújítását, minden mást, ami ezzel jár. Miért? Az óbecsei polgárok érdekében.”

A községi képviselő-testület ügyrendje is megváltozik, ugyanis Óbecse lesz Szerbiában az első olyan önkormányzat, amelyben a polgárok is szót kaphatnak a képviselő-testületi üléseken.

Kiss Igor, elnök, Községi Képviselő-testület, Óbecse: „Azon polgárok, illetve polgárok csoportja, akik véleményt szeretnének nyilvánítani a kkt ülésén, természetesen szavazati jog nélkül, azok innentől fogva ezt megtehetik, mégpedig úgy, hogy előzőleg a kkt szolgálatának, illetve nekem, mint elnökének ezt írásban jelzik, majd pedig a kkt szolgálata, illetve az elnök erről dönt.”

Miután az óbecsei sportközpont igazgatója, Dejan Terzić lemondott tisztségéről, Andruskó Csaba személyében a kkt új megbízott igazgatót nevezett ki az intézmény élére.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti