Skip to main content

„Nehéz éven vagyunk túl!”

„Nehéz éven vagyunk túl!”

Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester évértékelője
„Nehéz éven vagyunk túl!”

Ez az év mindenki számára nem várt fordulatokban bővelkedett, a járvány okozta szükségállapot minden területre rányomta a bélyegét, és megmutatta áldatlan hatását, amit Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester szerint a község lakói még sokáig meg fognak érezni. Sok számítást keresztülhúzott az előállt helyzet, az események java része meghiúsult, és spórolni nem lehetett. Évértékelőjében több sarkalatos pontot érintett, és bizakodását fejezte ki, hogy a sikereket és a meg nem valósult terveket is összefoglaló beszámolója hozzásegíti a polgárokat ahhoz, hogy objektíven lássák az önkormányzat elmúlt évi munkáját, törekvéseit.

Milyen évet tudhatunk magunk mögött?
– Ahhoz képest, hogy a költségvetésen is meglátszik a koronavírus okozta kár, ettől függetlenül nagyon sok beruházást megvalósítottunk. Sikerült például a kispiaci vízvezeték-hálózatot felújítani, megoldottuk az óvodáink energiahatékonysági felújítását, az önkormányzatban pedig végrehajtottuk az informatikai modernizációt. Az infrastruktúra terén a Tóthfalu–Völgyes közti útszakaszt pályázati segítséggel felújítottuk, ugyanakkor az egészségügyben is történtek fejlesztések: pályázat révén új eszközöket vásároltunk. Tehát kisebb-nagyobb infrastrukturális és eszközberuházásokat meg tudtunk valósítani, de a költségvetés nagy részét mi is átirányítottuk a szociális és az egészségügyi védelemre. Sajnálatos módon a korábban tervezett nagyobb beruházásokra várni kell. Ilyen például a bekötőútjaink javítása vagy a kerülőút, illetve a települések közti úthálózat, amelyeket sajnos nem lehetett a költségvetési hiány miatt megoldani. A köztársasági pénzügyi háttér sem tette ezeket lehetővé.

A községben nagyon sokáig nem jegyeztek fertőzöttet. Hogyan élték meg ezt az időszakot?
– Nagyon jól teljesítettek az intézményeink, akár a szociális központ, akár az egészségügy, akár a Vöröskereszt mint civil szervezet, nagymértékben kivették a részüket, főleg a március–áprilisi időszakban a védekezésben, és ennek köszönhetően a községünk területén egészen augusztusig nem is volt fertőzött. Egy olyan községben, ahol folyamatos a migránsválság, és hozzánk tartozik az ország legnagyobb határátkelőhelye is, ahol több millió polgár jön-megy, ehhez képest szépen helytálltunk, és a polgáraink is nagyon öntudatosan, a szabályokat betartva élték mindennapjaikat.

Hogy alakult a 2020-as költségvetés?
– Az idei évben a költségvetésünk meghaladta az 1 milliárd dinárt. 1,1 milliárd volt a tervezett költségvetés, és a megvalósulás 75-76 százalékos lesz. Községünkben a bevételeinket nagyban befolyásolja a kőolajjáradék is. A vírusjárvány gazdasági hozadéka volt, hogy ennek ára is nagymértékben csökkent. Ez tízszázalékos kiesést eredményezett a teljes évi költségvetést figyelembe véve, ami megközelítőleg 70 millió dináros mínuszt jelent. Ide kell még számolni azt is, hogy a kormány által bevezetett adókedvezmények szintén befolyásolták a bevételi oldalunkat, így kicsit kevesebb pénzünk van, mint amire számítottunk. Ez azonban nem befolyásolta az intézményrendszerünk működését, a fizetőképességünket, és szerencsére a projektek önrészeinek finanszírozására sem volt hatással.

Az idegenforgalmat tették volna az első helyre, de ez az év annak kedvezett legkevésbé, hogyan látja?
– Bízom benne, hogy továbbra is fellendülőben lesz az idegenforgalom a községben, és az elkövetkezendő évek szintén meg fogják mutatni, hogy érdemes volt beruházni az idegenforgalomba mind a marketing területén, mind az infrastrukturális jellegét tekintve. Nagyon nehéz éven vagyunk túl, attól függetlenül, hogy volt egy-két hónap a szezonban, a nyár folyamán, amikor valóban teljesen megtelt a magyarkanizsai Tisza-part, és minden kapacitást kihasználtak az emberek. Olyan minőséget biztosítottunk lenn a Tisza-parton, ami felér a nyugat-európai színvonallal. Büszke vagyok ezekre a beruházásokra, és bízom benne, hogy az intézményeink jövőre újult erővel vesznek részt az idegenforgalmi kínálatban.
A nehéz év után melyek a fontos, esetleg pótolandó teendők, amelyeket idén kénytelenek voltak kihagyni?
– Jövőre előirányoztuk azokat a nagyberuházási projekteket, amelyek idén elmaradtak, főleg az útinfrastruktúrára gondolok, és idegenforgalmi fejlesztésekre, mint a wellnessközpont tervezése, a hotel építése, a park fölújítása. Bízom benne, hogy sokkal eredményesebb év előtt állunk, és ha ez így lesz, akkor mindaz, amiről beszéltünk, jövőre el is kezd megvalósulni.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, J
Ostale vesti