Skip to main content

Értékelte az évet az újvidéki VMSZ

2020.12.29 - 08:17

Értékelte az évet az újvidéki VMSZ

Értékelte az évet az újvidéki VMSZ

 Megtartotta hagyományos évértékelő összejövetelét a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki szervezete. A járványügyi helyzetre való tekintettel ezúttal szűk körben összegezték az idei évet. Kitértek a 2021-es tervekre is.

A VMSZ újvidéki helyi szervezetet a 2020-as évben a járvány miatt nem tudott minden tervet véghez vinni, és számos rendezvényük is elmaradt. Az idei évre tervezett befektetések, fejlesztések azonban megvalósultak - emelte ki Vicsek Annamária, a városi szervezet elnöke: „Az, ami a járvány alatt, azokban a legnehezebb időkben, amikor rendkívüli helyzetben volt az ország, a helyi szervezetünk, a városi szervezetünk megmutatta azt az összetartozást, egymás megsegítését, ami az újvidéki magyar közösséget jellemzi, hiszen az idősebb polgároknak a vásárlásban segítettünk, illetve csomagosztásban vettünk részt.”

Az idei sikerek között szerepel a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ új épületszárnyának kiépítése. Oktatás terén sikerült az óvodai hálózatot is bővíteni, és Tiszakálmánfalván is szeretnének egy önálló magyar csoportot nyitni.

Vicsek Annamária, újvidéki elnök, VMSZ: „Ami az oktatási intézményeknek a megerősítését jelenti, nekünk továbbra is az az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a József Attila, a Petőfi Sándor és a Sonja Marinković általános iskolákban továbbra is megmaradjon a tannyelvű oktatás. Éppen ezért rendszeresen tartjuk a kapcsolatot nem csak a tanítókkal, hanem az óvodapedagógusokkal is, illetve a bölcsis korosztályú szülőkkel is.”

Ami még az idei évet jellemezte, az a választásokon elért siker. Ezáltal városi szinten kettőre emelkedett a képviselők száma - hangzott el az évértékelőn.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti