Skip to main content

Ülésezett a magyarkanizsai KKT

Ülésezett a magyarkanizsai KKT

Ülésezett a magyarkanizsai KKT

 26 millió dinárral növekedett Magyarkanizsa község költségvetése január és szeptember között a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Egyebek között erről is szó esett a Községi Képviselő-testület ülésén.

Január és szeptember között idén 606 millió dinár bevétele volt a községnek, egyéb tényezők és a világjárvány miatt a kiadások is emelkedtek. A képviselők 35 napirendi pontot vitattak meg a mai ülésen.

Pletikoszity Tibor, magyarkanizsai önkormányzati frakcióvezető, VMSZ: „Növekedtek a kiadások is. A tavalyi 572 millió dinárról 636 millió dinárra növekedett az idei évi költségvetési kiadás. Itt ezt több tényező is befolyásolta. Az egyik nagy tétel volt, ami a kiadások között szerepelt, az a 71 millió dináros víztisztítóra való összeg kiválasztása, valamint a világpiacon a jelenlegi állás szerinti igen alacsony szintű kőolajszármazékoknak az ára. Tehát a nyers kőolaj ára és körülbelül 30 millió dinárral kevesebb pénz folyt be a naftarentára vonatkozó tételből.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti