Politikai szervezettségében erősödött meg jelentős mértékben az idén a vajdasági magyar közösség – Korábban nem látott bizalomrendszer épült fel a szerb–magyar viszonyokban

Hosszú ideig tartottak a koalíciós tárgyalások a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség között, ez azonban nem azt jelentette, hogy a legerősebb szerbiai politikai szervezet nem lett volna elég nyitott a magyar pártból érkező javaslatok elfogadására: az aláírt koalíciós megállapodás végül is teljes egészében a VMSZ javaslatain alapszik, az eredeti szöveghez képest csupán két apró módosítást kellett azon elvégezni. Pásztor István, a párt elnöke szerint ez meglehetősen nagy dolognak számít és üzenet is egyben arról, hogy a VMSZ megbízható partnernek számít, amit természetesen a választási eredmények is alátámasztottak.

Pásztor Istvánnal való beszélgetésünk során először arra kérdeztünk rá, most, hogy ismeretes a köztársasági és a tartományi kormány összetétele is, milyen elvárásokkal áll hozzá a párt a következő mandátumhoz.

– Olyan személyeket jelöltünk ki tisztségekre, akik rátermettek a rájuk bízott feladatoknak az ellátására. A két szintet figyelembe véve húsz államtitkárt, vajdasági titkárhelyettest vagy titkársegédet kellett javasolni. A két kormányban soha ennyi emberünk nem volt korábban. Igaz, ennyi parlamenti képviselőnk sem volt előtte, kilenc Belgrádban, tizenegy Újvidéken, ennek a következménye a kormányokban betöltött tisztségek száma is. Ezekhez a számokhoz hozzá kell tenni, hogy harminc vajdasági önkormányzatban 172 képviselőnk van, 82 önkormányzati tisztségviselőt és további 103 intézményi, közvállalati vezetőt ad a VMSZ: durván 400 személy van tehát vezetői pozícióban a választási eredményeket követően. Új helyzet állt elő számunkra, olyan feladatot jelent ez a nagy számú tisztségviselő munkájának az ellátása, amilyennel korábban a párt nem találkozott, de hiszem azt, hogy a bizonyítási vágy valamennyiükben megvan maguk, családjuk, környezetük s az egész közösség irányába. Ez nagy energiákat tud felszabadítani. Minisztert ezúttal sem szerettünk volna javasolni, államtitkárokban gondolkodtunk. Az ok egyszerű. Ha miniszterünk van, minden erőnkkel azon leszünk, hogy abban az egy bizonyos minisztériumban érjünk el sikereket, ott bizonyítsunk. Ekképp azonban számos területen tudunk tenni úgy, hogy a magyarság érdekeire összpontosítunk. Felkínáltak számunkra minisztériumot is, de nem éltünk a lehetőséggel az említett oknál fogva. Hét államtitkár nekünk jobb egy miniszternél. Nem akartuk egy pozíció sikerességének alárendelni az egész párt célkitűzés-rendszerét, az teljesen új politikai törekvésnek számított volna.

■ Hogyan zajlottak a haladókkal folytatott tárgyalások, milyen politikai tanulságot eredményeztek?

– Emberemlékezet óta ilyen nyitottság, együttműködő készség, ekkora bizalom magyar–szerb politikai viszonylatban Szerbiában nem volt. Ha van az idei évnek nagy politikai hozadéka, akkor az nem a négyszáz vezető, a húsz képviselő vagy a húsz kormánytag, hanem annak a bizalmi viszonyrendszernek a megerősítése, amelyet már nagyon régóta építünk. Az idén a választások utáni időszak lényeges üzenetet fogalmazott meg. Kevés volt az olyan önkormányzat, ahol mi matematikailag fontosak lettünk volna a többség kialakításához. Van néhány, melyben többséget szereztünk, de alapjában véve nem voltunk számszerűen fontosak, mert a haladók nélkülünk is többséget szereztek. A politikai együttműködés megerősítésének az igénye azonban fontosabbnak bizonyult a Szerb Haladó Párt részéről is, mint a számokból adódó kiszorítási játszmák, lehetőségek. Ezt látom az idei év, a választások egyik legfontosabb eredményének.

RENDEZŐDHET VAJDASÁG FINANSZÍROZÁSA?

■ Eddig egyik köztársasági hatalomnak sem volt kedvenc témája a Vajdaságot érintő finanszírozási és hatásköri kérdések rendezése, a VMSZ-t is gyakran érik olyan vádak az ellenzék részéről, hogy nem képviseli eléggé a tartományi érdekeket. Közben azt látjuk, hogy a koalíciós szerződés második pontjában éppen ezeknek a témáknak a rendezésében állapodtak meg. Miért ragaszkodtak hozzá?

– Nem újdonság ez, az eddigi koalíciós megállapodásokban is ott volt ez a tétel. Átemeltük ezt a kérdéskört az új szerződésbe is, mely nem valósult meg korábban. Hogy támadások érik az embert, az teljesen rendben van. Az elismerés jelei ezek, mert azt bizonyítják, hogy a közvélemény számára fontos hatást vált ki. Hogy mit gondol az ellenzék egy része arról, hogyan képviseljük mi a finanszírozási és hatásköri kérdéseket, az az ő szívügyüknek számít. Tény viszont, hogy nem maradt komoly politikai erő mára a szerbiai mezőnyben, amely ezt az ügyet felvállalja és képviseli. Voltak komoly erők, de a süllyesztőbe kerültek, mert az erőteljes mondatok mögött nem álltak minimális lépések sem. Továbbra is azt gondolom, hogy Vajdaság autonómiája nem magyar ügy. Fontos kérdés, általános értelemben és nem nemzeti értelemben van jelentősége. Tárgyaltunk róla ismét az államfővel, arra kértem, a következő ciklusban kapjon egy másfajta súlypontot. Született egy elvi megállapodás közöttünk, nyitottságot tapasztaltam, magától értetődő volt, hogy nem a konfliktusról szól ez a gond, hanem a megoldáskeresésről, arról, hogy az idestova tíz éve létező alkotmányos késedelemből kilépjünk. Olyan törvénynek kell születnie, amelyik a vajdasági finanszírozást kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé, törvényes megalapozottságúvá teszi, s lehetőséget teremt arra, hogy megvizsgáljuk, hogy állunk a hatáskörökkel másfél évtizeddel az omnibusztörvényt követően. Függetlenül attól, hogy milyen hosszú lesz ez a ciklus, az asztalra kerül majd ez a kérdés, ebben maradtunk. Úgy látom, arrébb lehet mozdítani a létező falakat, a racionalitás korszakát éljük, s oda kell figyelnünk arra, hogyan kezeljük a társadalmi konfliktusokat.

NEM ÚJDONSÁG, SZINTE SZABÁLY

■ Az új kormány egyik minisztériumának éppen a társadalmi konfliktusokkal kell foglalkoznia, a hatalom és az ellenzék közötti párbeszéd kialakítására kell törekednie. Mekkora esélyét látja a sikernek?

– Úgy látom, hogy a szerb társadalom másként épült fel, a konfliktuskezelés pontjai nem ott vannak, ahol ez a minisztérium helyezkedik el. A magam részéről persze szurkolok majd a sikeresség érdekében. Nem gondolom, hogy feloldódnak a konfliktusok a következő két évben, a politikai viszályok kicsúcsosodására számítok inkább. Akárhogy is nézzük, négy választásra számíthatunk Szerbiában másfél év múlva: az elnökválasztás, a belgrádi önkormányzati, a nemzeti tanácsi és nagy valószínűséggel a köztársasági parlamenti előrehozott választás is előttünk áll. Nekünk magyaroknak egy ötödik is aktuális lesz, az anyaországi parlamenti voksolás. A térségünket tehát a politikai konfliktusok határozzák majd meg, ebben a helyzetben kell nekünk hosszú távú célokat figyelembe véve politizálnunk. Az említett minisztérium aligha tud majd nagy változásokat elérni. Azonban hiszem azt, hogy a szerbek és a magyarok közötti viszony továbbra is a bizalomra épül majd, s e tekintetben is fontos a koalíciós megállapodás aláírása.

■ Hogyan éli meg annak tényét, hogy köztársasági szinten másfél évre kell tervezni?

– Mivel nem mi vagyunk abban a helyzetben, hogy ilyen döntéseket meghozzunk, mást aligha tehettünk, mint hogy tudomásul vettük a döntést. Nem tartom véglegesnek egyébként azt, én úgy látom, nagyjából azonos valószínűsége van most az előrehozott választások megtartásának és a mandátum kitöltésének. Ha lesznek választások, az sem lesz újdonság, nézzük csak meg az elmúlt évtizedeket, egyik kezünkön össze lehet számolni azokat a parlamenti ciklusokat, amelyek négy évig tartottak. A másfél éves ciklus tehát nem újdonság, szinte szabály. Mindkét változatra fel kell készülnünk, ez a felkészülés folyamatosan zajlik. Mindennap el kell látni a feladatokat, így kell dolgoznunk. Olyan módon kell politizálnunk, hogy a választások után – bármikor is legyenek azok – ismét abba a helyzetbe kerüljünk, hogy koalíciós megállapodást tudjunk aláírni. Ez az év azt bizonyította, hogy a vajdasági magyar politikai szervezettség nem várt módon, de impozánsan megerősödött. Mindannyiunk  számára ennek kell jelentenie az év legszebb hozadékát.

MESSZE MÉG A NORMALITÁS…

■ Nem tudom, véletlen-e, de a beszélgetés alatt még nem merült fel a koronavírus-járvány témája, amely pedig megkerülhetetlen ma, bármiről is legyen szó. Azért lehet ez, mert közelebb jutottunk a normális élet visszatéréséhez?

– Eléggé szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Nagyon hosszú ideig nem tér vissza még az az élet, amelyet mi korábban megszoktunk. Reménykeltő, hogy biztatóbbak a védőoltással kapcsolatos hírek ma, mint egy hónappal ezelőtt. A fertőzöttek számának növekedése azonban most már közvetlen környezetünkben is megmutatkozik, pár héttel ezelőtt még az volt a helyzet: ismertük a számokat, de nem nagyon ismertünk fertőzöttet. Mára ez nagyon megváltozott és lassan mindenki tud valakit közvetlen környezetében, aki elkapta a vírust. Amit politikai értelemben meg tudtunk tenni a biztonságérzet szavatolása szempontjából, azt megtette az állam. Ez a maximum. Nem tudhatjuk, mi lesz a vírussal, hogyan alakul tovább a helyzet. Biztatni tudjuk az embereket, fel tudjuk készíteni az egészségügyet, szavatolni tudjuk a védőmaszkokat, lélegeztető-berendezéseket. Ennyit tud a politika tenni.

■ Fontos évfordulóhoz érkezett a Prosperitati Alapítvány, visszatekintve az elmúlt öt évre, milyen esélyei vannak a folytatásnak?

– Ezen dolgozunk most, biztos a folytatás a következő másfél évben. Remélhetőleg egy a mostanival azonos magyar parlamenti ciklus veszi majd kezdetét a választások után, s azzal egy újabb erőteljes támogatási periódus veszi kezdetét. Ehhez kell a Fidesz, kell a nemzetépítés folytatására alapozó politika. Az idén lezárt pályázatok kapcsán még december elején eredményt hirdetünk, s a következő pályázati kört is kiírjuk.