Skip to main content

Elfogadta a költségvetés újraelosztását a topolyai KKT

Elfogadta a költségvetés újraelosztását a topolyai KKT

Elfogadta a költségvetés újraelosztását a topolyai KKT

 81 millió dinárral csökkent Topolya Község költségvetése a koronavírus-járvány miatt, de ez nem jelenti azt, hogy bármilyen negatív hatása lenne az eszközök felhasználóinak működésére – nyilatkozta Szatmári Adrián a Szabadkai Magyar Rádió műsorában.

Elfogadták a költségvetés újraelosztására vonatkozó javaslatot a topolyai Községi Képviselő-testület ülésén. Szatmári Adrián polgármester közölte, a mostani keret 81 millióval kisebb az előzőnél és most 1,815 milliárdot tesz ki. Az ösztöndíjak, útiköltség-térítések, a mezőgazdasági termelőknek előirányzott juttatások kifizetése mellett a szennyvízelvezető hálózat főágának befejezésére, a városi hálózat tervének elkészítésére, valamint a diákotthonban a tűzvédelmi nyílászárók beszerzésére is sor kerül.

A Községi Képviselő-testület tegnapi ülésén új projektumokról is döntöttek, mint például a szennyvízcsatorna-bővítés tervdokumentációjának a kidolgozása vagy a főcsatorna befejezése a kaszárnyától a víztisztítóig - tette hozzá Szatmári Adrián.

Szatmári Adrian, Topolya polgármestere: „Továbbra is folyósítani fogjuk az ösztöndíjakat, a mezőgazdasági termelőknek a támogatásokat, vagy az útiköltségdíjakat a diákoknak. A koronavírus az élet minden területére rányomta bélyegét, így a községi költségvetésre is. Mindeddig a vírus megfékezésére és a polgárok megsegítésére az önkormányzat mintegy 20 millió dinárt választott ki a községi költségvetésből.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti