Skip to main content

Nemzeti Vágta: Ördög Alen vajdasági származású versenyző győzött

Nemzeti Vágta: Ördög Alen vajdasági származású versenyző győzött

eti Vágta: Ördög Alen vajdasági származású versenyző győzött

 Nagy Arnold, Temerin lovasa a harmadik helyen végzett.

Porva lovasa, a vajdasági Ördög Alen nyerte meg a 13. Nemzeti Vágtát. Az eddigi kétszeres győztes, Nagy Arnold, Temerin lovasa a harmadik helyen végzett. A második helyen Földes Bence ért a célba, Hajós színeiben, míg a negyedik Varga Mátyás lett, az ötödik pedig Németh János, Baja lovasa. A budapesti Hősök terén 13. alkalommal megrendezett Nemzeti Vágta döntő mezőnye a lovasok elmondása szerint sokkal erősebb volt, mint az elmúlt években. Ördög Alennek az utolsó néhány méteren sikerült előznie egy kemény küzdelem után, így Ricardó nevű lovával ő lett az idei bajnok.

Ördög Alen, a 13. Nemzeti Vágta győztese: „Nagyon nehéz futam volt, tényleg egy nagyon erős mezőny jött össze a döntőben, úgy gondolom, hogy az utóbbi években nem is volt ilyen erős mezőny a Nemzeti Vágta döntőjében, jó lovasokkal, úgyhogy nehéz futam volt. Mindenki okos volt, mindenki próbált nyerni, rögtön élre menni, ugye tudták, hogy azon fog múlni a verseny, vagy hát mindenki úgy gondolta, hogy azon fog múlni a verseny, aztán úgy vettem észre, hogy nem nagyon bíztak a lóban, nem adta ki úgy magát az előző versenyekben, az előfutamban és a középdöntőben. Ezt mondhatjuk taktikai lépésnek is, mivel én azért tudtam, hogy mi van a lóban, mi lesz benne a döntőre, úgyhogy arra tartalékoltunk. Megnyerni a Nemzeti Vágtát egy leírhatatlan érzés, én tényleg azt kívánom, hogy mindenki élje át ezt egyszer. Én nagyon büszke vagyok a lóra, a tulajdonosra, az idomáromra, mindenkire büszke vagyok, aki segített ebben és támogatott, és remélem én se okoztam csalódást senkinek.”

A címvédés ugyan idén nem sikerült, de így is nagyot ment Temerin színeiben Nagy Arnold.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti