Skip to main content

Könnyítés, vagy csak a kötelezettség elnapolása?

Könnyítés, vagy csak a kötelezettség elnapolása?

Pék Zoltán: A gazdaságélénkítő intézkedések körülbelül egymillió munkást érintenek
1

A koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítésére a kormány, illetve a Szerbiai Nemzeti Bank is újabb intézkedéseket hozott az elmúlt napokban. Így a munkaerő megőrzése érdekében a bérek kifizetésére vonatkozó gazdaságvédelmi csomag szerint a minimálbérek egy részét magára vállalja az állam, a szerb központi bank pedig a hiteltörlesztésre újabb két hónapos moratóriumot vezetett be, de hogy mindezek az intézkedések mit jelentenek a vállalkozók, illetve a polgárok számára, erről Pék Zoltán közgazdásszal, a köztársasági képviselőház képviselőjével beszélgettünk.

Pék Zoltán rámutatott, a kormány július 30-án elfogadott gazdaságélénkítő csomagja csökkenti a két hónapra vonatkozó bérek kifizetésének terhét.

– Ez már a második ilyen csomag az idén. Ezúttal a minimálbérek 60 százalékát fizeti ki az állam augusztus 10-éig, illetve szeptember közepéig, ugyanakkor a személyi jövedelem utáni adó, illetve járulék kifizetésének egy hónapos elhalasztását irányozta elő – foglalta össze Pék, és kijelentette, hogy ezúttal erre az állami költségvetésből 66 milliárd dinárt különítenek el. Hozzátette: – Ezek az intézkedések körülbelül egymillió munkást érintenek az országban, illetve 235 ezer vállalkozót, mikro-, kis- és középvállalkozást.

A közgazdász elmondta, azok, akik igénybe vették az előző intézkedéscsomagot, már rendelkeznek úgynevezett COVID-számlával, így a pénz átutalása automatikusan megtörténik, de azoknak a vállalkozóknak, akik március 16-a és július 20-a között indították a vállalkozást, először igényelniük kell ennek a céleszközökre használható külön számlának a megnyitását. Így azok az új vállalkozások, akik az intézkedéscsomagot igénybe szeretnék venni, szeptember 15-éig jelentkezhetnek. Ezt követően az ő esetükben a támogatás kifizetése egy összegben történik, vagyis szeptemberben kapják meg a két hónapra szóló minimálbér 60-60 százalékát.

– A céleszközöket a vállalkozók, vállalatok október 31-éig használhatják fel, de ahogy más intézkedések esetén is, ha valaki úgy dönt, hogy nem veszi igénybe az intézkedéscsomag nyújtotta könnyítéseket, de közben megérkezik a pénz a számlájára és nem költi el fizetésekre, az állam október 31-e után visszavonja a pénzt a köztársasági költségvetésbe – mutatott rá.

A Szerbiai Nemzeti Bank ugyanakkor a hitelkifizetések kapcsán vezetett be újabb moratóriumot az augusztus 1-je és szeptember 30-a közötti időszakra. Vagyis erre az időszakra a hitelezők elnapolhatják a hitelrészletek kifizetését, vagyis újabb két hónappal tolódik ki a hitelszerződés.

– Ez a moratórium azokra a hiteltartozásokra vonatkozik, amik ebben a periódusban jelennek meg, illetve a júliusi hiteltartozást is felöleli, ha azt még nem fizették ki – mutatott rá Pék Zoltán, majd hozzátette, hogy a bankoknak ezekről a döntésekről július 31-éig kellett értesíteniük az érintett ügyfeleiket. Az előző moratóriumot a hitelhasználók 99 százaléka vette igénybe, vagyis nagy volt az igény rá, így várhatóan ezúttal is nagy lesz az érdeklődés, és megjegyezte, hogy ez a moratórium nemcsak a hitelekre vonatkozik, hanem a hitelkártyákra és az úgynevezett megengedett mínuszokra is. Vagyis ha a moratórium ideje alatt jár le a hitelkártya vagy a megengedett mínusz, akkor az a moratórium idejével hosszabbodik, vagyis azok meghosszabbítása a moratóriumi idő után történhet meg – mondta.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a moratórium nem azt jelenti, hogy eltörik a hitelrészlet kifizetésének kötelezettségét, csupán elnapolják, de az adósság megmarad.

– Erre a két hónapra ugyan a bank nem számol fel büntető- vagy késedelmi kamatot, de felszámolja a rendes kamatot, ami nem növelheti a hiteltartozás alaptőkéjét, de a kamatot a megfizettetési ütemtervbe bele kell foglalniuk azzal, hogy a hiteltartozás idejére szétosztják – magyarázta a szakember.

Pék felhívta a figyelmet, hogy azok, akik augusztus 10-éig nem jelzik a bankoknál, hogy nem szeretnék igénybe venni a moratóriumot, automatikusan megkapják. Vagyis a következő egy hétben kell a hitelezőknek eldönteniük, hogy igénybe veszik-e a hiteltartozás elnapolásának lehetőségét.

– A bankok kötelesek a moratórium által támasztott új igényeket feltüntetni. Vagyis annak lejárta után minden hitelfelhasználónak kötelesek a bankok új fizetési ütemtervet elkészíteni. Ezt követően 7 nap áll az ügyfelek rendelkezésére, hogy eldöntsék, hogy mégsem tartanak igényt az új ütemtervre. Ilyenkor lehetőség van a bankkal tárgyalni. Ez azt jelenti, hogy a megállapodásukkal összhangban az ügyfél egy összegben kifizetheti a két hónapra vonatkozó hitelrészletet és kamatot, így továbbra is a régi ütemterv szerint történik a hiteltartozás törlesztése – magyarázta.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Miklós Hajnalka
Ostale vesti