Skip to main content

Ismét megnyílik a REKI

Ismét megnyílik a REKI

Ismét megnyílik a REKI

Miután nagyobb számú koronavírussal megfertőződött polgárt regisztráltak vidékünkön is, a bácskossuthfalvi Rekreációs Központ vezetősége úgy döntött, hogy július 20-ától határozatlan időre bezárja kapuját. A medence 10 nap után mától (csütörtöktől) ismét várja az üdülni vágyókat – tudtuk meg Kucor Róberttől, a létesítmény igazgatójától, aki elmondta azt is, hogy a helyi polgárok mellett Szabadkáról, Újvidékről és Belgrádból is érdeklődtek telefonon a nyitás időpontjáról.

– Már az idei start óta az országos rendeletekkel, illetve Topolya község válságstábja döntésével összhangban üzemeltünk. Így két héttel ezelőtt, mielőtt a REKI működésének szüneteléséről döntöttünk, már bevezettünk bizonyos egészségvédelmi előírásokat. Akkor azt határoztuk meg, hogy a szabadban kötelezően viselni kell az olyan helyeken a védőmaszkot, ahol nem lehet a 1,5 méteres távolságot betartani. Emellett a távolságtartástól függetlenül a maszk viselését ajánlatosként határozták meg a nyilvános helyeken, illetve a szabadban. A szabadtéri medencék és tavak használata személyenként 4 négyzetméternyi területre korlátozódott, és kötelezően előirányozták a 2 méteres távolságtartást – mondta el a REKI igazgatója, aki hozzátette, hogy a megszokottól gyakrabban fertőtlenítik a forgalmasabb helyeket, illetve a fürdő csütörtöki nyitását követő további biztonsági előírásokról is szót ejtett.

– A látogatóink biztonsága érdekében a fürdő területére való belépéskor kötelező védőmaszkot viselni. Emellett előírt a védőmaszk használata a toalettek használatakor, és a büfében vásárlás, sorban állás alkalmával. A toalettek, öltözők előtt várakozva is kötelezően be kell tartani a 2 m-es távolságot, és védőmaszkot kell viselni. Ezenkívül használni kell a kihelyezett kézfertőtlenítőket, és a lábbelik fertőtlenítését. A vízben, napozáskor természetesen nem kell maszkot viselni – tudtuk meg Kucor Róberttől.

– Látogatóinkat 10 és 19 óra között várjuk, továbbra is gyermekmedence, wellnessrészleg, és egy úszásra, kikapcsolódásra is alkalmas medence, röplabdapálya, játszótér várja a hűsölőket, akik a lacikonyhánkban csillapíthatják éhségüket. A belépőjegy ára változatlan, azoknak a helyieknek, akik kedvezményre feljogosító kártyájuk van, 150 dinárba kerül, gyerekeknek 100 dinár. A nem helyiek 300 dinárért fürdőzhetnek, a gyerekek pedig 200 dinárért. A napokban kiderül, hogy az időjárás és a körülmények függvényében mennyi látogató érkezik mihozzánk, és ezután mérlegeljük, hogy jövő héttől ismét megkezdjük-e a korábban már nagy népszerűségnek örvendő éjszakai fürdőzés beindítását, amire a belépőjegye 100 dinárba kerül – zárta Kucor Róbert.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.P.D.
Ostale vesti