Skip to main content

Megújult a kúlai iskola

Megújult a kúlai iskola

Megújult a kúlai iskola

Négy év alatt mintegy 900 millió dinárral támogatta a vajdasági tanintézmények felújítását a tartományi kormány
A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság jelentős eszközöket fektet a Vajdaság területén működő tanintézmények fejlesztésébe. Az iskolák és óvodák infrastrukturális felújítását éppoly fontosnak tartják, mint a felszerelésüket – mondta Nyilas Mihály tartományi titkár.
– Az első évben egy 50 millió dináros pályázatot írtunk ki tervdokumentációk kidolgozására, és ez nagy lendületet adott a szükséges felújítások megkezdésének. Ezáltal nyilvánvalóvá vált, hogy mit kell újítani és ehhez milyen munkálatokra van szükség. Ennek köszönhetően az elmúlt négy évben különösen magas költségvetési eszközöket sikerült biztosítani az infrastrukturális befektetésekre, mintegy 900 millió dinárt fordítottunk erre a célra. Ez a törekvés más forrásokat is elindított, így további köztársasági és önkormányzati eszközökhöz juthattak a tanintézményeink. Visszatekintve, elégedettek vagyunk az eredményekkel, de tudatában vagyunk annak is, hogy a problémák egy részét sikerült megoldani. A megkezdett korszerűsítéseket folytatni kell és folytatni is fogjuk – emelte ki a tartományi titkár. Hangsúlyozta, fontos, hogy minél több iskolában jussanak vezető pozícióhoz a magyar tanárok. Ez ugyanis nem függ a magyarul tanuló diákok számától, amire jó példa a kúlai iskola is, ahol éveken keresztül Blaskó Erzsébet vezette az intézményt, nemrégiben pedig Pozsár Csaba vette át a helyét. A jó vezetők mellé kiváló pedagógusok is társulnak Kúlán, és ilyen módon már évek óta példaértékű oktatás folyik a településen – emelte ki a titkár.
A kúlai Petőfi Brigád Általános Iskola 550 tanulója közül mintegy 80 diák magyar nyelven tanul. A tanintézményben a tartományi titkárság segítségével jelentős befektetéseket sikerült megvalósítani az elmúlt három évben – mondta Pozsár Csaba iskolaigazgató.
– Az első nagyobb beruházásunk alkalmával teljes egészében felújítottuk a hidráns hálózatot. Ezzel bebiztosítottuk a tűz elleni oltórendszert. A gyerekek biztonságának növelését szolgálta a következő újításunk is: belső biztonsági kamerahálózatot szereltünk fel, mindezek után pedig kicseréltük a nyílászárókat. Sikerült korszerű eszközökkel is felszerelni az iskolát, ugyanis a tantermek felében ma már projektorok és a laptopok állnak a tanárok rendelkezésére. Mindez jelentős minőségi javulást jelentett a kúlai diákok életében.
A kúlai iskolát az elmúlt években mintegy öt és fél millió dinárral támogatta a tartományi kormány. Nemrégiben okostáblával is gazdagodott az intézmény, de további 160 ezer dinárral támogatják a bútorzat felújítását is – tette hozzá Nyilas Mihály.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Tóth D. Lívia
Ostale vesti