Közlemény
Mirko Cvetković kormányfő szerdán fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét. A megbeszélésen három témáról volt szó: a 2011-es köztársasági költségvetés, körzethatárok és a nemzeti tanácsok pénzelésének kérdése.
A jövő évi szerb költségvetés vonatkozásában Pásztor kifejtette, hogy a VMSZ továbbra is kitart álláspontja mellett, mely szerint követeli a Vajdaságot megillető, az alkotmány által szavatolt 7%-ot, ugyanis enélkül lehetetlen fenntartani a Nagyberuházási Alapot,teljesíteni a vállalt fejlesztési kötelezettségeket, arról nem beszélve, hogy a tartomány nem tudja enélkül az összeg nélkül kifizetni a kivitelezőknek a már elvégzett munkálatokat, vagyis a felhalmozódó tartozást.
Cvetković kormányfő méltányolva ezt az álláspontot azt javasolta, hogy Pásztor István vegyen részt a költségvetés előkészítésében – annak reményében, hogy sikerül kielégítő megoldást találni. A VMSZ elnöke elfogadta a kormányfő felkérését.
A körzethatárok kérdésének megoldásában Cvetković kormányfő nyitottságot mutatott és a mielőbbi megoldás érdekében azt javasolta, hogy a VMSZ elnöke néhány napon belül Milan Marković közigazgatási és önkormányzati miniszterrel közösen dolgozza ki azt a javaslatot, ami a kormány elé kerülhet.
A nemzeti tanácsok néhány hónapja akadozó pénzelésével kapcsolatban a kormányfő elmondta, hogy a még hiányzó negyvenmillió – ebből mintegy húszmillió az MNT-t illeti – dinárt a Čiplić-féle minisztérium részére a költségvetési tartalékból kell biztosítani. Az, hogy sikerül-e előteremteni a nemzeti tanácsoknak a törvény értelmében járó pénzt, a napokban kiderül.
Pásztor István előremutatónak és pozitív hangulatúnak ítélte a találkozót, ami ugyan nem minden pontjában mutat azonnali megoldást, de rövidtávon előrevetíti azt.
A VMSZ sajtószolgálata