Párbeszéd és vita a Bálványosi Szabadegyetem Kárpát-medencei magyar politikai fórumán
A Bálványosi Szabadegyetem Kárpát-medencei magyar politikai fórumára Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja kapott meghívást. Erdélyből az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt volt jelen. Vajdaságot a VMSZ elnöke képviselte.
Túl sokan vagyunk ahhoz, hogy lemondjunk érdekérvényesítési ambícióinkról – mondta Pásztor István az erdélyi Tusnádfürdőn. A szerbiai választások kapcsán hangsúlyozta, a VMSZ megőrizte politikai befolyását. Úgy fogalmazott: a Demokrata Párt célja az volt, hogy a magyar párt politikai erejét megtörje. Az új szerbiai kormány megalakulása kapcsán Pásztor István megismételte, a VMSZ konstruktív ellenzékként lesz jelen a belgrádi parlamentben.
A VMSZ elnöke úgy értékelte, Vajdaságban csökkent az átszavazás, a magyarok visszafordultak a magyar politika támogatása irányába. Nem szavaznak annyian szerb pártokra, mint korábban. Kárpátalján és a Felvidéken azonban egyre többen választanak az országos pártok közül.
A nemrégi önkormányzati választásokat magyar viszonylatban fölényesen megnyerő, és az országos hatalomban szerepet vállaló RMDSZ szerint a majdnem 9O százalékos támogatottság oka, hogy bebizonyították, meg tudják védeni a magyarokat és bele tudnak szólni a hatalomba.
Ugyanakkor a közelmúltban megalakult, Tőkés László védnökségével működő Erdélyi Magyar Néppárt azt állítja, az RMDSZ hatalomfüggő versenypárt. A párt elnöke szerint az őszi parlamenti választások előtt a nemzetpolitikai kérdések mentén létre kell hozni az együttműködést, ezért újra kell gondolni az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot.
A kerekasztal résztvevői szerint az erdélyi magyar egység megteremtése nemzetpolitikai ügy. Ehhez Pásztor István is felajánlotta segítségét. A VMSZ elnöke szerint a határon túli magyarok elemi érdeke a felemelkedés tekintetében az erős, tekintélyes anyaország, ugyanakkor a külhoni magyar politikumnak minél több kérdést meg kell tudnia oldania önerőből.
Stratégiai kérdés a kárpátaljai magyar társadalom erősítése, megszervezése, természetessé kell tenni, hogy a magyar magyar pártokra szavaz – mondta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke.
Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint a szlovákiai magyarok drámai fogyására az önkormányzatiság, az autonómia a válasz, amely a magyar politikum hatalmát is biztosítaná.
A Bálványosi Szabadegyetem Kárpát-medencei magyar politikai fórumát a romániai magyar pártok képviselőinek éles hangú vitája jellemezte. Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László szerint az RMDSZ bebizonyította, hogy meg tudja védeni a magyarokat és bele tudnak szólni a hatalomba. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint a magyar pártok közötti verseny helyett a nemzetpolitikai kérdések mentén együttműködést kellene létrehozni.
Pásztor István, a VMSZ elnöke szerint a határon túli magyarok elemi érdeke a felemelkedés tekintetében, hogy az anyaország erős, tekintélyes állam legyen, ugyanakkor a külhoni magyar politikumnak minél több kérdést meg kell tudnia oldania önerőből.