Skip to main content

Urbán András átvette az Avantgárd Hagyománya díjat

Urbán András átvette az Avantgárd Hagyománya díjat

A nagybecskereki Zöld Harang Színházklubban hétfőn átadták a Vujica Rešin Tucić és Vojislav Despotov nevét viselő alap Avantgárd Hagyománya díját Urbán András színházi rendezőnek. Az elismerést Slaviša Grujić tartományi művelődési és tájékoztatási titkár adta át a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatójának, aki elsőként kapta az oklevélből és pénzjutalomból álló újonnan alapított díjat.

Az alapot egy évvel ezelőtt a nagybecskereki Városi Népkönyvtár alapította az Új Optimizmus mozgalom támogatásával. Egyik fontos célja a két bánáti író és multimediális művész, Vujica Rešin Tucić és Vojislav Despotov emlékének ápolása és egyfajta rehabilitációja. Irántuk szülővárosuk nem viselkedett mindig úgy, ahogy megérdemelték volna. Mindketten a múlt század hatvanas éveiben kezdték irodalmi munkásságukat, csakhamar kinőtték szülőhelyük határát.

A díj odaítéléséről szóló döntést a Svetislav Basara, Gojko Božović, Branislav Grubački, Vladimir Kopicl és Vladimir Vasiljev (elnök) összetételű igazgatóbizottság hozta meg, kilenc jelölt közül szavazattöbbséggel határozott. A megindoklás szerint a díjat az avantgardizmus szellemében az összművészet terén végzett kiemelkedő, önálló alkotói tevékenységéért ítélte oda Urbán Andrásnak a bizottság.

Ezt az alkotói hozzáállást a hetvenes években hozta a hazai színpadra az AIOWA csoporttal, később megerősítette a szabadkai, újvidéki, belgrádi, niši, szegedi, várnai, berlini, ljubljanai színpadokon.
– Számomra ez mindenképpen fontos elismerés.

Egyrészt azok miatt az emberek miatt, akik ezt a díjat odaítélték. Úgy gondolom, jó dolog, ha ők úgy gondolják, hogy az én munkán megérdemli ezt. Másodsorban az aspektus miatt is, hogy egy országon belül nem az a fontos, hogy egy művészet milyen anyanyelvű.

Harmadik fontos momentum pedig az, hogy ez nem a konvencionális, nagy művészetnek az elismerése, hanem valamiféle avangárd törekvéseket támogató díj és elismerés – mondta Urbán András, kifejezve reményét, hogy a modern, avangárd művészet nem szorul újra peremre, bár folyamatosan ez történik vele, és szerinte ennek veszélye a jelenkorban is fennáll.

Az est keretében filmet mutattak be a két tragikus sorsú bánáti alkotóról, majd vitaestet tartottak a művelődési élet időszerű pillanatáról, amelyen többek között felszólalt Vladimir Kopicl, Jelena Bogavac, Urbán András, Mia David, Dejan Ubović, Milena Dragičević Šešić, Mirko Sebić, Katarina Živanović.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Kecskés István
Ostale vesti