Skip to main content

Szerbia felkészült az átvilágításra

2013.10.01 - 11:43

Szerbia felkészült az átvilágításra

Ivica Dačić szerb kormányfő és Michael Davenport, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetője hétfőn egyetértett abban, hogy Szerbia alaposan felkészítette csapatát az átvilágításra (screening). Mint megjegyezték, Szerbiának legkésőbb januárban meg kellene kezdenie az uniós tárgyalásokat.

Az átvilágítási folyamat során megvizsgálják, mennyiben sikerült összehangolni Szerbia jogi és gazdasági rendszerét az európai szabványokkal. A folyamat a csatlakozási tárgyalások 23. fejezetének megnyitásával, vagyis az igazságszolgáltatás és az emberi jogok átvilágításával kezdődik. A kormányfővel tartott tárgyaláson Davenport egyet nem értését fejezte ki a büszkeségnapi felvonulás betiltásával kapcsolatban, Dačić pedig kijelentette, hogy a szerb kormány továbbra is párbeszédet folytat az LGBT közösség egyesületeivel minden aktuális problémáról.

Ivica Dačić a november 3-ára bejelentett koszovói helyhatósági választásokkal kapcsolatban kijelentette, hogy a koszovói hatóságoknak teljesíteniük kell a brüsszeli megállapodásban foglaltakat, és lehetővé kell tenniük a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeknek is a választásokon való részvételt, a szerbek képviselői számára pedig biztosítani kell, hogy részt vegyenek a választási bizottságok munkájában. 

Szerző (Forrás)
Beta, Magyar Szó (Foto:Tanjug)
Ostale vesti