Skip to main content

A szélsőségek ellen –– gyermekeink védelmében

A szélsőségek ellen –– gyermekeink védelmében

Megdöbbenéssel figyeljük azokat az eseményeket, amelyeket a magyarországi parlamenti választások örve alatt a Jobbik visz véghez Vajdaságban. Nézeteit és eszmeiségét illetően a szélsőjobbhoz közel álló magyarországi párt  hétvégi szabadkai irodanyitása olyan cselekedet, amely a vajdasági magyaroknak nagyon is ismerős a kilencvenes évekből, amikor mások, jelesül a szerb szélsőjobb kívánta a vajdasági magyarokat ágyútölteléknek használni, téves csatatérre küldeni, saját, önző, a kirekesztésre irányuló politikájának megvalósítása céljából.

A vajdasági magyarok sem a szerb nacionalizmus, sem a magyar nacionalizmus zászlóhordozói nem voltak soha és nem is lesznek – ezt üzeni a VMSZ  a Jobbiknak és azoknak a vajdasági magyar pártoknak, amelyek politikai koncra várakozva felsorakoztak a Jobbik mögött.

Ugyanakkor a VMSZ mélyen elítéli a Jobbik vezetőségét, hogy alig húszéves fiatal embereket kihasználva próbálnak előre jutni Vajdaságban, próbálnak utat törni a választókhoz. Ők hazamennek, a gyerekeink ittmaradnak. Ne engedjük meg senkinek, sem a Jobbiknak, sem a Jobbik vajdasági szatelitpártjainak, hogy a vajdasági magyar gyerekek nemzeti érzelmeit felkorbácsolva és kihasználva kovácsolják saját politikai tőkéjüket.

A VMSZ  a magyarországi parlamenti választások kapcsán minden olyan politikai párttal, amely a nemzeti összetartozás értékrendjét, a kisebbségben élő vajdasági magyarság sajátságos helyzetét tiszteletben tartja és nem kihasználja, kész találkozni, tárgyalni, azonban a kirekesztés politikájával nem kíván párbeszédet folytatni.

Nekünk együtt kell élnünk a szerbekkel, a többi őshonos kisebbséggel, a volt-Jugoszlávia, majd Koszovó területéről érkezett menekültekkel, a Nyugat-Európából visszatoloncolt koszovói romákkal, ami mindenképpen emberpróbáló feladat úgy a mindennapokban, mint a politikában.

Nekünk nem kell senki, aki eljön Magyarországról, tüzet szít, odaveti a magyar gyerekeket, aztán pedig hazamegy. Azok a vajdasági magyar pártok és ügyvédeik pedig, amelyek politikájukat erre, ezen keresztül pedig a magyarverésre és a visszájára fordított nemzeti érzésre alapozzák, nem képviselik, hanem kihasználják a nemzeti összetartozást, meggyalázzák a közjogi értelemben és a választójoggal egyesített magyarság fogalmát. 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    Pásztor István, a VMSZ elnöke 

Ostale vesti