Péntekig várja a támogatói aláírásokat a VMSZ
Péntekig várják a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői az aláírásokat, melyek ahhoz szükségesek, hogy átadhassák listájukat és indulhassanak a március 16-i választásokon. Két nap alatt több mint 7000 aláírás összejött, de ez még nem elegendő – mondta Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke. A bajmoki művelődési központ ajtajánál már 15 óra előtt gyülekeztek a támogatók.
Közel 180 aláírásra számítanak Bajmokon a mai napon. A fiatalok és az idősebbek egyaránt fontosnak tartják, hogy a VMSZ parlamenti választási listát állíthasson.
„Szerintem a legfontosabb a magyarság fenntartása és fontos, hogy munkalehetőséget kapjanak a magyarok itt Szerbiában is.” „Alacsonyabb rangúak vagyunk és kicsit jobban elnézéssel legyenek, nem merek megszólalni magyarul sehol se.”
A VMSZ képviselői elmondták: legalább 11 000 szavazatot össze szeretnének gyűjteni.„Két nap alatt több mint 7000 aláírás összejött, ami azt jelenti, hogy a mai nap folyamán reményeink szerint meglesz a szükséges aláírás, de mi még pénteken is gyűjtsük, hiszen meg vannak hirdetve a helyek.”- mondta Pál Károly a VMSZ ügyvezető alelnöke.
Sorban állnak az emberek a Hajdújárási Helyi Közösségben is. Ők is arra biztatják a többi támogatót, hogy még holnap jelenjenek meg minél többen. „Tudják, hogy vagyunk, nem csak kevesen. Valljuk magunkat annak amik vagyunk.”
Itt több mint 200 aláírásra számítanak. A márciusi köztársasági parlamenti választásokon ők is képviselőjelöltekkel indulnak. „Három személy van. A hajdújárási helyi szervezetből Márki László és Nagy Brigitta, Noszáról pedig Bicskei István a jelöltünk.”
Kúlán is gyűjtötték az aláírásokat a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái. Az érdeklődés itt is nagy volt a polgárok körében. „Mi magyarok összefogunk. Öreg vagyok már, de azért mégis, lelkesedéssel jöttem ide.”
Pénteken Szabadkán, Óbecsén, Csantavéren, Királyhalmán, Belgrádban, Topolyán, Bajsán, Törökbecsén, Adorjánon, Martonoson, Zentán és Keviben is aláírhatnak még a VMSZ-t támogató választópolgárok.