VMSZ: Kedvező hitellehetőségre van szüksége a vállakozóknak
A kis- és középvállalkozások megerősödése nagymértékben hozzájárulhat majd az elvándorlás mértékének csökkentéséhez, hangsúlyozták a Vajdasági Magyar Szövetség illetékesei mai zentai körútjukon. Több helyi kis- és középvállalkozást is felkerestek. A kedvező hitellehetőségek komoly esélyt jelenthetnének a kis- és középvállalkozások számára a fejlődési lehetőségek hatékonyabb kiaknázása terén – vélik a kis- és középvállalkozások vezetői. A VMSZ illetékesei Zentán tettek körütat. Zentán. „A látogatásunk célja a helybeli vállalkozók problémáinak felmérése, illetve az elkövetkező időszakban a fejlődési lehetőségeknek a feltárása, illetve az irányvonalaknak a meghatározása”- emelte ki Pék Zoltán, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője.
A Vajdasági Magyar Szövetség gazdaságfejlesztési programjában kiemelt szerep jut a kis- és középvállalkozások támogatásának- mondta Bunford Tivadar, a VMSZ szabadkai elnöke. „Szeretnénk segíteni a kis- és közepes vállalkozásokat, mikrovállalkozásokat, vagy a potenciális vállalkozókat, tehát azokat, akiknek van egy jó ötletük, amit szeretnének megvalósítani, de valamennyi pénzre van szükségük ahhoz, hogy az alapeszközöket meg tudják vásárolni, és el tudják indítani a vállalkozásukat.
A szakemberek szerint a támogatások révén lehetővé válik az új munkahelyek megteremtése is. „A titkos reményünk az, hogy sokan vissza is fognak térni. Erre az a bizonyosság, hogy a lakossági fórumokon, konkrétan az egyik ember azt fogalmazta meg, aki Bécsben dolgozik, és eljött a lakossági fórumunkra, hogy: Nézzék, ha nekem valaki garantálja az 50 ezer dináros havi fizetést, én holnap hazajövök, mert azért kint sem folyik a méz, és nincs kolbászból a kerítés!”
A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői a szabadkai Rasveta vállalathoz is ellátogattak, ahol annak vezetőivel beszélgettek a jövőbeni tervekről és lehetőségekről.