Bércsökkentés szeptemberre halasztva
Előbb el kell végezni az árvízkárok teljes felbecslését
A közszférában dolgozó több mint 800 ezer munkást érintő tízszázalékos bércsökkentés nem lép hatályba július elsején, értesült a belgrádi Blic napilap, amely úgy tudja, a kormány döntése értelmében erre várhatóan majd csak szeptembertől kerül sor. Addig az állami hivatalnokok bérei változatlanok maradnak, ugyanis továbbra is elszámolják a 60 ezer dinár feletti részre az úgynevezett szolidáris adót.
A magyarázat szerint a halasztás oka, hogy még nem készült el az árvízkárok végleges felbecslése, de azon törvény elfogadása, amelynek része lesz a szóban forgó bércsökkentés is, több okból is halasztódik.
Az árvízkárok teljes felbecslésére már csak azért is szükség van, mert ennek alapján derül majd ki, milyen mértékű takarékosságra lesz szükség az államháztartásban az államcsőd elkerülése érdekében. Ezért egyébként költségvetési kiigazítást is terveznek, de ennek is az árvízkárok felbecslése az előfeltétele – idézi a lap névtelen kormánybeli forrását.
A felvetésre, hogy a károk miatt esetleg a tervezett 10 százalékosnál nagyobb is lehet-e a bércsökkenés, az interjúalany elmondta, erről egyelőre még nem beszélnek, ami már szinte biztos, hogy az idén a nyugdíjakat nem fogják csökkenteni.
Korábban már Kori Udovički kormányalelnök is jelezte, hogy halasztani fogják a bércsökkentést, az ő magyarázata szerint azért, mert ki kell dolgozni a fizetési osztályok rendszerét és az erről szóló törvényt várhatóan őszre fogadja el a parlament.