A haladók a tartományi kormányátalakítást készítik elő
Igor Mirović, a Szerb Haladó Párt alelnöke lehet a tartományi kormányfő a megújuló vajdasági hatalomban. Habár a haladók még nem tárgyaltak erről a témáról, néhány hónappal ezelőtt már Mirovićot nevezték meg a párt első számú vajdasági politikusaként.
A haladók nem hivatalosan folyamatosan tárgyalnak a tartományi parlamentben lévő pártokkal. A Danas napilap értesülései szerint a kormányátalakításról és a jelenleg hatalmon lévő demokrata párti Bojan Pajtić menesztéséről július elején szavaznak majd. A kormányátalakítást a demokratákon és a radikálisokon kívül minden párt támogatni fogja – állítja Pavle Budakov, a szocialisták tartományi frakcióvezetője.
Bíznak abban, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség is csatlakozik az kormányátalakítást támogatók táborához, annak ellenére, hogy a VMSZ volt az egyetlen párt, amely nemmel szavazott a választási rendszer módosítására.
Igor Mirović felkészült a tartományi kormány vezetésére
Igor Mirović, a Szerb Haladó Párt alelnöke kész arra, hogy ő legyen a tartományi kormány új elnöke – ezt nyilatkozta a politikus az Informernek. Azt azonban hozzátette, ez még korai.
Annál, hogy ki van hatalmon Vajdaságban, sokkal fontosabb, hogy megegyezés szülessen más pártokkal, hogy megállítható legyen a tartomány további hanyatlása. Arról, hogy a Vajdasági Magyar Szövetséggel elképzelhetőnek tartja-e az együttműködést, Mirović azt válaszolta: a VMSZ-szel már köztársasági és önkormányzati szinten is együttműködnek.