Skip to main content

Pénzes János huszonöt éve megyéspüspök

Pénzes János huszonöt éve megyéspüspök

Ünnepi szentmisét tartottak a szabadkai Szent Teréz Székesegyházban. Huszönöt éve nevezték ki Pénzes Jánost Szabadka megyéspüspökévé. 1968-ban szentelték pappá. 1969-ig Adán volt káplán, majd a szabadkai Paulinum papnevelő intézet és gimnázium prefektusaként és hittanáraként tevékenykedett. 1971-1972 között a szabadkai püspöki iroda jegyzője, 1989-ig pedig Horgos plébánosa volt. Ebben az évben kapott II. János Pál pápától püspöki kinevezést. A püspökért és szüleiért bemutatott szentmisén paptársai, hittanosai és a hívek köszöntötték őt.

„Miután ministráns lettem, azután úgy voltam vele, hogy amit csak a plébános vagy a káplán végzett, az nekem minden tetszett. Az hogy miért, az valahogy nem lehet megmagyarázni szerintem. Épp úgy, mint ahogy szoktam a gyerekeknek a bérmáláson mondani, hogy mi az a hivatás. Az nem egy olyan valami, hogy választok bármelyik mesterséget” – mondta a püspök.

A hivatás Istentől kapott ajándék – mondta Pénzes János. A papi hivatásnak is vannak szép és nehéz oldalai is. „Ez amit így kívülről lehet látni a püspökön, az nagyon szép. De az, ami nem látszik, amikor én otthon vagyok, és nekem kell szinte mindent eldönteni, mert az egyházban nincs demokrácia, hanem monarchia van. Tehát akkor érvényes egy irat, egy papi áthelyezés, vagy egy kinevezés, amikor én aláírom. Én kérhetek tanácsot, de végül is mindenki tudja a papjaim közül, hogy az én aláírásom az, ami szentesíti az egészet.”

Az ünnepi szentmisén János püspököt egykori hittanosai, paptársai, és a horgosi hívek is köszöntötték. Egy volt hittanosától horgászbotot kapott ajándékba.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti