Donátori konferencia Brüsszelben: Nem csak helyreállítani, jobbá is tenni
rüsszelben ma megkezdődött az a donátori konferencia, amelynek fő témája a májusi katasztrofális szerbiai és boszniai árvizek okozta károk szanálása.
Az összejövetel az árvizek alkalmával készült három film bemutatásával kezdődött a brüsszeli Európa negyedben lévő Charlemagne-épületben. A konferenciát hivatalosan Štefan Füle uniós bővítési biztos, Alenka Bratušek szlovén kormányfő és Laurent Fabius francia külügyminiszter nyitották meg.
Füle megnyitó beszédében az árvíz sújtotta szerbiai és boszniai területek újjáépítéséért vállalt felelősséget emelte ki. “A megelőzés olcsóbb, mint az orvoslás.
A megelőzésbe befektetett pénz mindig kifizetődik”, mondta Füle, hozzátéve, a donátorok biztosítani fogják az újjáépítéshez szükséges eszközöket, de az árvíz sújtotta országok felelőssége az, hogy ezeket az eszközöket minél hatékonyabban felhasználják, s bejelentette, hat hónap múlva újabb konferenciát tartanak, amelyen a segélyek kihasználtságát fogják elemezni. Füle arra is figyelmeztetett, hogy az éghajlati változások miatt a jövőben is számítani lehet hasonló elemi csapásokra, ezért a védelmi rendszert regionális szinten lenne célszerű kiépíteni.
A bővítési biztos rámutatott, az Európai Bizottság azonnal reagált Szerbia segélykérésére, az EU civilvédelmi rendszerének megalakítása óta ez volt a legnagyobb ilyen jellegű megmozdulás. 23 tagország kínálta fel segítségét, a segálycsomagokon kívül csónakokat, helikoptereket és 800 szakértőt küldtek Szerbiába és Boszniába.
Krisztalina Georgieva, az EU humanitárius segélyekkel és a rendkívüli helyzetekkel megbízott biztosa azt üzente, Szerbiát és Boszniát nem hagyják magukra, az EU továbbra is kész segíteni.
A szerb küldöttség élén Tomislav Nikolić elnök áll, a boszniai küldöttséget pedog Bakir Izetbegović, az elnökség aktuális elnöklője vezeti.
Nikolić elnök emlékeztetett arra, hogy a szerb kormánynak az EU és az ENSZ szerveivel elvégzett becslése alapján az árvízkárok az országban mintegy másfél milliárd euróra rúgnak.
Rajta kívül a küldöttségben helyet kapott Ivica Dačić, a kormány első alelnöke, külügyminiszter, Jadranka Joksimović az uniós integrációval megbízott tárca nélküli miniszter, Ivan Mrkić elnöki tanácsadó és Marko Blagojević, a kormány újjáépítési irodájának igazgatója, aki ismerteti majd, mire is van szüksége az országnak a károk szanálására