"Arra a kérdésre, hogy milyen az itteni magyarság lelkülete, úgy tudnék felelni, hogy az egyik legéletrevalóbb közösségnek tekintem itt a Kárpát-medencében, amely a lélekszámát figyelembe véve az egyik legaktívabb is egyben."

Korsós Tamás rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, főkonzul augusztus 15-én hagyja el szabadkai állomáshelyét. A főkonzul négy és fél évet töltött Vajdaságban, megbízatásának ideje alatt lépett hatályba a kettős állampolgárságról szóló törvény, illetve a magyar állampolgárság egyszerűsített honosítással történő megszerzésére vonatkozó jogszabály.

- A vajdasági magyarság számára az egyik legfontosabb időszakban közvetített az anyaország és a külhoni magyarság között. Utólag is hálás feladatnak tekinti az egyszerűsített honosítási eljárás körüli feladatok levezénylését?

- Diplomáciai pályafutásom egyik kiemelkedő időszakának, tulajdonképpen kegyelmi állapotnak érzem azt, hogy ezt a négy és fél évet itt szolgálhattam a Délvidéken. A kettős állampolgárság megszerzésének előkészítése és az egyszerűsített honosítási eljárás adta a munka dandárját, amit igyekeztünk úgy megszervezni, hogy feledtessük a múltat. Feledtessük a múltat: hogy, egyrészt a történelem viharai között, amikor nagyon nagy szüksége lett volna a délvidéki magyarságnak a kettős állampolgárságra, akkor erre nem volt meg a megfelelő politikai akarat, helyzet és lehetőség, akár hazai, nemzeti, akár nemzetközi összefüggésben szemlélve az eseményeket. Később a népszavazás ütött egy nagyon mély sebet, úgy érzem, a különböző nemzetrészeken, és a schengeni vízumkényszer bevezetése, illetve a vízumkiadás – bármilyen igyekezettel is szervezték meg az akkori kollégák a vízumkérelmezést – jelentős nehézségek elé állította az utazni vágyó vajdasági magyarokat is. Mindezt feledtetni igyekeztünk akkor, amikor meghirdettük, hogy 2011-től megindul az egyszerűsített honosítási eljárás. Jól emlékszem azokra a kicsit hitetlen tekintetekre 2010 novemberében, amikor a szabadkai Népkörben meghirdettük, hogy január elsejétől egyszerűsített eljárásban igényelhetik a magyar állampolgárságot, „hisszük, ha látjuk” – ez tükröződött a jelenlevőkön. Komoly felkészülést igényelt akkor, hogy a vízumkényszer megszüntetése után leépített magyar főkonzulátust fel tudjuk építeni újra, és méltó körülményeket tudjunk teremteni a január 3-ai első munkanapra. Arra is emlékszem, hogy amikor meghirdettük a telefonos időpontfoglalást, akkor egy nap alatt 800 telefonhívást kaptunk a főkonzulátuson.

Az elmúlt négy évben megközelítőleg a vajdasági magyarok fele megkapta vagy kérvényezte a magyar állampolgárságot. Úgy gondolom, hogy ők tekinthetők a magyar közösség aktív hányadának. Közülük megközelítőleg 80 ezren itt, a Szabadkai Magyar Főkonzulátuson kérvényezték az állampolgárságot, és 70 ezren már le is tették az állampolgársági esküt. Továbbá 25 ezer útlevelet is kiadtunk a főkonzulátuson – ez persze mutatja azt is, hogy nem mindenki kéri az útlevelet, de azt is, hogy ezek egymásra épülő eljárások. Azt gondolom, hogy a munka dandárja ezen a területen elvégeztetett, természetesen azért folyik tovább, viszont – bár a számok azt mutatják, hogy nem csökkent idén sem a kérelmezők száma –, de az előrevetítés az, hogy aki akart, élt ezzel a lehetőséggel, vagy folyamatban van az ügye. Megmondom őszintén, hogy egy gyönyörű szép szolgálat volt az itteni közösségnek a szolgálata, mintegy 10 ezer ember személyesen énelőttem tette le az esküt. Számos emlékezetes pillanatot őrzök magamban. Ilyen az első állampolgársági eskütétel 2011. március 15-én, ahol a népművészet mestereitől kezdve a civil szervezetek képviselőin át az egyházi méltóságokig mindenki jelen volt, nekem is összeszorult a torkom akkor, hiszen ennek nem volt előírt rendszere, koreográfiája. Az ünnepélyességet biztosítani kell, s mi tudatosan készültünk arra, hogy ez az ünnepélyesség ma, a hetvenezredik eskütétel után se csökkenjen, hiszen ez a pillanat mindenki számára egy és megismételhetetlen.

- Azt hiszem, azzal mindenki egyetért, aki jelen volt egy-egy állampolgársági eskütételen, hogy felemelő légkört teremtettek a szabadkai főkonzulátuson. Az Ön számára melyek voltak a legmegindítóbb pillanatok és vallomások?

- Annak idején, amikor az eskütételek elkezdődtek, úgy gondoltam, hogy valamilyen formában meg kellene örökíteni ezt az utókornak. Mint minden nagy történelmi vállalkozásnál, építkezésnél egy alapkő letétele zajlik, ebbe az alapkőbe, egy időkapszulába be szoktuk zárni akkori gondolatainkat, mindennapi tárgyainkat, érzelmeinket, üzenünk a jövőnek. Azt hiszem, hogy egy ugyanilyen történelmi léptékű építkezés a magyar nemzetnek a közjogi újraegyesítése, így hát akkor készítettünk egy nagyon szép bőrkötésű könyvet aranyozott oldalszélekkel, rajta egy reliefes magyar címerrel és felirattal: Magyarok könyve Szabadka. Ez a könyv szolgálta azt a célt, hogy megüzenjük az utókornak azokat az érzelmeinket, amelyek ilyenkor szívünkben, lelkünkben megfogannak. A negyedik kötet telik meg ezekből a könyvekből. Nincs műfaja, gyerekrajzoktól kezdve a meghitt vallomásokig minden található benne, a legkérgesebb férfiszív is olvadozik, s torka összeszorul és könnybe lábad a szeme annak, aki ezt olvassa. Nehéz lenne kiemelni ezek közül egyet is.

A legemlékezetesebb pillanatok közül kiemelném, hogy a Kárpát-medencében a 100 ezredik kérelmező itt, a Szabadkai Magyar Főkonzulátuson adta be a kérelmét. Az adai Balog Virág családot Budapesten a parlamentben Semjén Zsolt akkori miniszterelnök-helyettes és Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásában üdvözölte, és az egész parlament felállva, tapssal köszöntötte. Ugyanígy emlékezetes pillanat volt az első olyan újszülött, akit az egyszerűsített honosítási eljárásban állampolgárságot szerző édesanya hozott világra. Hiszen itt történt az, hogy az esketésen az első sorban ülő hölgy áldott állapotban volt, a hetedik hónap végén járt már. Mit ad Isten, augusztus 19-én, Szent István vigíliáján született meg az első második generációs gyermek, aki már magyar állampolgárnak született, és személyesen köszönthettem a szabadkai közkórházban a babát és a kismamát egy nagy csokor virággal. Ugyanígy a szülészethez kötődik egy másik történet is: már ki volt tűzve az eskütétel napja, amikor a várandós hölgyet kórházba szállították, mert úgy tűnt, hogy koraszülöttként születik meg a kisbabája. Tanakodtunk, hogy mit tehetünk, hiszen, ha megszületik a gyermek az eskütétel előtt, akkor neki majd kérelmet kell valamikor beadni, újra végig kell járnia a folyamatot. Ehelyett sikerült azt megtenni, hogy ott félrevonulhattunk egy orvosi szobába és a szabadkai szülészeten személyesen eskettem a várandós kismamát, akinek néhány napra rá egészséges gyermeke született, már magyar állampolgárnak. Igen megható rendezvényünk volt a helyi alkalmazottaink esketése is. Annak idején, készülve az egyszerűsített honosítási eljárásra, megkértük őket, hogy készítsék elő az irataikat, így a kérelmet átvevők felkészülhettek a nagy roham előtt. Minden alkalmazottunk családjával együtt beadta az állampolgársági kérelmet, megvártuk, amíg mindnyájan megkapták az állampolgárságot, majd egy házi ünnepség keretében számukra és családtagjaik számára rendeztünk egy olyan eskütételt, amelyen a magyarországi kiküldöttek egy-egy műsorszámot is előadtak, a hölgyek pedig népviseletbe öltöztek és úgy szolgálták fel a pezsgőt is a végén. Azt éreztük, hogy megállt a szeretet a levegőben. Talán ezek voltak a legszebb pillanatok. És megerősítem azt is, hogy nem csak azok számára, akik az esküt teszik, hanem a mi számunkra is, akik előtt azt teszik mindezek megismételhetetlen pillanatok, amelyeket mindig egyforma odaadással élünk meg, hogy valóban ünnep legyen a pillanat.

- Az elmondottak alapján és a sajtóban megjelent cikkek tükrében elmondhatjuk, hogy Ön és a Szabadkai Magyar Főkonzulátus aktívan jelen volt a vajdasági magyar közösség életében, ünnepein, eseményein, kulturális rendezvényein. Milyennek ismerte meg ezt a közösséget? Mennyire vagyunk optimisták és mennyire lehetünk azok? Milyennek látja ennek a közösségnek a jövőjét?

- Először néhány számot mondanék a több mint négy év mérlegét tekintve: amikor elindultunk az állampolgársági ügyintézés előkészítésével, egy tájékoztatási kampányt is végeztünk, „felszántottunk” Vajdaságot, megközelítőleg 100 lakossági fórumot tartottunk néhány hónap leforgása alatt. Amikor megtudtuk azt, hogy nem mindenki tud eljutni a főkonzulátusra, akár azért, mert egészsége nem engedi, akár a pénztárcája, akár más okból, kitaláltuk, hogy kihelyezett konzuli napokat tartunk, ami később olyan népszerű lett, hogy idén már hetente kétszer is szerveztünk ilyet. A kihelyezett konzuli napokból 150-et tartottunk legalább, ezeken átlagosan 150 kérelmet szoktunk átvenni. Csak 2014-ben ebből 41-et tartottunk, 2013-ban 80-at, tehát, elég nagy az érdeklődés ez iránt. Körülbelül 600 rendezvényen vettünk részt ebben az időszakban, ez évi 150 hivatalos eseményt jelent, amiben nincsenek benne a sajtószereplések és egyéb kisebb rendezvények. Sok politikai látogatás is történt, merem azt mondani, hogy nem igen van a magyar politikai életben olyan kimagasló szereplő, aki ne vett volna részt állampolgársági eskütételen VIP-vendégként, aki vajdasági partnereivel, az itteni magyarság képviselőivel ne tárgyalt volna.

Arra a kérdésre, hogy milyen az itteni magyarság lelkülete, úgy tudnék felelni, hogy az egyik legéletrevalóbb közösségnek tekintem itt a Kárpát-medencében, amely a lélekszámát figyelembe véve az egyik legaktívabb is egyben. Lett légyen szó akár a civil szerveződésről, akár arról, hogy saját jövőjét igyekezzék valamilyen módon biztosítani, eleve az, hogy délebbre élnek a többi nemzetrésztől, egyfajta életvidámságot ad, egyfajta mediterrán élni akarást, életélvezetet. A polgári beállítottság mellett valamilyen módon kötődnek a mezőgazdasághoz, megpróbálnak túlélni, akkor is, amikor a polgári létben, a városi létben nehéz túlélni, akár történelem viharait is. Hiszen az egyik legviharosabb történelme éppen Vajdaságnak van ebben a térségben.

Én azt látom, hogy négy és fél évvel ezelőtt mintha egy kicsit reménytelenebb lett volna a vajdasági közösség helyzete. Akkor történtek komoly támadások a képviselői szervei ellen, akkor volt a magyar közösség abban a helyzetben, amikor észrevette, hogy a nagy pártokba vetett bizalma nem köszön vissza, ugyanakkor még nem volt egyértelmű, hogy a saját közösségi pártban lesz-e annyi erő, hogy megmaradjon. Ma pedig oda jutottunk, hogy van egy olyan nemzeti tanács, amely sikeres stratégiákon van túl, illetve megmaradt az itteni magyar közösség gyűjtőpártja, a VMSZ, amely akkora támogatottsággal és szervezettséggel rendelkezik, hogy messze a legreprezentatívabb az itteni közösség körében, és amely mögé a magyar kormányzat oda tud állni és támogatni tudja. Tevőleges támogatást csak olyan programok mögé lehet odatenni, ahol a stratégiai célok egyértelműek. A Magyar Nemzeti Tanács keretében megfogalmazott célok, mint amilyen az ösztöndíjprogram, a kollégium, az iskolaprogram, a művelődés, nyelvhasználat, média mind az identitás megőrzéséhez kötődnek. Olyan folyamatok indultak el, amelyek talán hosszútávra is meghatározhatják a közösség életét. Mi több, négy év alatt egy olyan stádiumba jutott ez a közösség Szerbiában, egy olyan akaratot tudott felmutatni, ami lehetővé teszi, hogy képviselői országos, tartományi és önkormányzati szinten egyaránt jelen legyenek, ennek következtében a közösség számára olyan eszközrendszert tudjanak biztosítani, ami ellenzékből, vagy más körülmények között nem menne. Szerbia is ráállt egy olyan európai pályára, egy uniós közeledési pályára, amelyhez Magyarország és az itteni magyar közösség is támogatást nyújthat. Emellett még az Európai Parlamentben is van képviselője a vajdasági magyarságnak Deli Andor személyében, aki lehetővé teszi, hogy első kézből informálódjanak. Hozzáteszem, hogy Deli Andor itt nem pusztán a magyar közösség képviselője, hanem azé a magyar közösségé, amely lojális állampolgári közössége Szerbiának, amely ebből szintén profitálhat mint állam. Hiszen ez a magyar közösség nem kíván elköltözni Szerbiából, itt akar maradni, itt akar boldogulni, együttműködve az összes itt élő nemzettel és a többségi nemzettel együttműködésben valósítva meg a saját érdekeit. Mindezt a magyar kormányzat támogatásával, amit megerősített az Orbán Viktor miniszterelnök és a Pásztor István között most megkötött megállapodás is. A magyar kormány a következő négy évben is támogatni fogja azokat a stratégia célokat, amelyek kötődnek a gazdaság- és térségfejlesztéshez, az európai uniós fejlesztésekhez, a strukturális fejlesztésekhez, valamint a határon átnyúló együttműködéshez. A VMSZ választási programjában meghirdetett konkrét elképzelésekhez, mint amilyen a falu- és tanyagondnoki szolgálat vagy az egészségügyi fejlesztés, amely alatt értem a Zentai és a Szabadkai Közkórház fejlesztését, komoly anyaországi támogatás is szükséges. De nem csak anyaországi, hiszen a rendkívül tartalmas koalíciós megállapodásban rögzítettek szerint is a szerb államnak a magyar közösség ugyanúgy jogosult a pénzügyi támogatására a saját közösségi igényeinek kielégítésére, mint ahogyan bármelyik földrajzi vagy közösségi régiót vagy területet tekintve mások. Hiszen az itteni közösségi intézmények működését természetesen állami pénzekből kell biztosítani, az anyaországi támogatás az a kisebbségi lét kompenzálására szolgál, ha úgy tetszik, illetve egy olyan felfogás következménye, amely a magyar nemzetre egységként tekint, a történelem viharait nem tagadva próbálja az életet minél élhetőbbé tenni a magyar közösség számára nem elvitatva másoknak ugyanehhez való jogát, de ugyanannyi jogot indikálva, mint bárki másnak.

- A maguk idejében a két ország közötti politikai lépések mindegyike mérföldkőnek számított, a 2013-as évben történelmi lépésnek nevezte a két nemzet megbékéléséért tett államfői gesztusokat, ma pedig ott tartunk, hogy sor került a szerb-magyar csúcstalálkozóra is nemrégiben Belgrádban.

- Én ezt egy folyamatnak tekintem. Egy olyan folyamatnak, amely még nincsen lezárva. Óriási lépés volt az, hogy ez a történelmi megbékélés és főhajtás megtörtént. Voltak még ígéretek, amelyek hitem szerint előbb-utóbb betartásra fognak kerülni – itt a kollektív bűnösség eltörlésére gondolok. Bár már az is történelmi léptékű és európai jelentőségű, hogy a szerbiai parlament olyan nyilatkozatot fogadott el a csúrogi emlékmű előtti államfői főhajtás előtt, amely gyakorlatilag a kollektív bűnösséget elítélte, tehát ilyen mértékben már úgy gondolom, hogy meg van követve az itteni magyar közösség, hiszen egy parlament az a legfőbb népképviseleti szerv. Ez mindenképpen történelmi pont, valamint az is, mint már említettem, hogy a VMSZ-nek sikerült egy olyan megállapodást kötni, amely lehetőséget ad arra, hogy jelen legyen a szerbiai döntéshozatalban országos, tartományi és önkormányzati szinten, továbbá, hogy Magyarország teljes egészében támogatja Szerbia európai uniós csatlakozását és ehhez minden segítséget megad. Politikai körökben közismert, hogy személyesen a magyar miniszterelnöknek erőteljes fellépése segítette elő azt, hogy Szerbia megkapta a tagjelölti státuszt. Az elmúlt napok híreiből az is látszik, hogy a csatlakozási tárgyalási folyamatban messzemenően figyelembe kell venni a magyar közösség, de nem csak a magyar közösség, hanem a kisebbségek a jogait is, a minap látott napvilágot az a dokumentum, ami egy akciótervet kér erre vonatkozóan Szerbiától. Mi nem kívánjuk terhelni magát az európai uniós csatlakozási folyamatot, úgymond, olyan ügyekkel, amelyek bilaterális keretek között is megoldhatók. A mi érdekünk az, hogy Szerbia felkészülten és mielőbb tagja legyen az Európai Uniónak, és ennek leginkább haszonélvezője a magyar közösség legyen, aminek most minden lehetősége adott, hiszen ott ül az asztalnál, részt vesz a tárgyalások előkészítésében, részt vesz az intézkedések meghozatalában, még ha ezek olykor keserű intézkedések is, de valahol ezt én olyan egészként tekintem, ahol mindenki nyertesként kell, hogy kikerüljön. Ennél szerencsésebb csillagzatot én nem látok, hogy lett volna valamikor is, mint ami most van a kétoldalú együttműködésben, Szerbia európai útjának egyengetésében és az itteni magyar közösségnek a kilátásaiban.

- Milyen érzésekkel válik Szabadkától és Vajdaságtól?

- Minden nap emlékezetes volt. Ezúton is szeretném megköszönni a főkonzulátus mind az 56 dolgozójának az együttműködésüket, hiszen nélkülük nem sokra mentem volna, az itteni kollégák az elejétől fogva helytálltak. A mai napig szolgálatnak, az itteni közösség szolgálatának tekintem azt a munkát, amit a főkonzulátus végez, és ez hozzátartozik már annak szervezeti kultúrájához. Remélem, a vajdasági magyar közösség is érezte ezt a hozzáállást. Minden nap egy élményt jelentett. Lehet, hogy voltak kicsit elégedetlenebb ügyfelek is, de mindig igyekeztünk megoldani a nehézségeket. Az ügyfél-elégedettséget is próbáltuk mérni, nem dicsekvésként mondom, de egészen jó eredmények születtek. Azt hiszem, hogy a szívem csücske itt marad, egy darabot belőle itt hagyok, és az itteni magyar közösség lelkületének, élni akarásának, hangulatának, tehetségének egy részét pedig magammal viszem. Én mindenképp sokat gazdagodtam és a gondviselésnek köszönhetem, hogy itt lehettem ebben az időszakban, hiszen ez egy történelmi időszak volt, a nemzet történelmében mindenképpen egy nagyon fontos időszak.