Skip to main content

Ismerkedés a politikusokkal – rendezvény fiataloknak Újvidéken

2015.03.19 - 16:32

Ismerkedés a politikusokkal – rendezvény fiataloknak Újvidéken

A Vajdasági Magyar Szövetség ifjúsági fórumának dél-bácskai és szerémségi körzeti szervezete a Fiataloknak fiatalokról – ismerd meg Annamáriát és Bálintot címmel bemutatkozó előadást tartott Újvidéken.

A Vajdasági Magyar Ifjúsági Központban Vicsek Annamária és Juhász Bálint tevékenységével ismerkedhettek meg a fiatalok. A politikusok elmondták, hogyan kerültek a politikába, mikor döntötték el, hogy mélyebb vizekre eveznek és jelenleg mivel foglalkoznak.

Vicsek Annamária logopédus, több éve oktatással és szociális kérdésekkel foglalkozik. 2014-ben került a köztársasági parlamentbe képviselőként.  „Az a tevékenység, amit én oktatási szakemberként végeztem, az már egyre inkább az oktatáspolitikához kezdett hasonlítani, illetve egyre inkább éreztem azt, hogy nem elegendő városi szinten foglalkozni, vagy tartományi szinten foglalkozni a dolgokkal, hanem amikor törvénykezés vagy törvényhozás, új törvényeknek a hozása vagy törvények módosítása zajlik, akár az oktatás, akár a szociális ügyek terén, akkor jó lenne ott lenni, és jó lenne befolyásolni tudni ezeket.”

Juhász Bálint közgazdászhoz több terület is tartozik a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemi Egyenjogúsági Titkárságon. Többek között az ipar, a kis- és középvállalkozások, a régi mesterségek, a közlekedés, a telekommunikáció, a turizmus és a nemek egyenjogúsága is érdekli. „Sok területen vannak pályázataink, lehet fejleszteni projektekkel, belefogni, és ebbe próbálom bevonni a vajdasági magyar közösséget minél nagyobb számban, hiszen itt élő szerbiai, vajdasági adófizető polgárok vagyunk, és ezekben a dolgokban részt venni jogunk van, és azt gondolom még ez mellett kutyakötelességünk is élni ezekkel a lehetőségekkel. Én ezzel próbálom animálni a vállalatokat, intézményeket, önkormányzatokat, szervezeteket.”

Az érdeklődők arról is kérdezhették a két fiatal politikust, hogy mivel töltik szabadidejüket, így másik oldalukról is bemutatkozhattak.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti