Skip to main content

Újraválasztották a VMSZ elnökét

Újraválasztották a VMSZ elnökét

Újraválasztották a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, Pásztor Istvánt. A mai tisztújító közgyűlésen a párt új Tanácsot is kapott. Pásztor István volt az egyetlen jelölt a pártelnöki pozícióra.

A VMSZ elnökére 277 szavazat érkezett be, amelyből 274 volt érvényes. Pásztor István volt az egyetlen jelölt, akit újraválasztottak a párt elnökének. 2007 óta vezeti a Vajdasági Magyar Szövetséget, most kezdte meg harmadik mandátumát.

Pásztor István újraválasztott elnök beszédében megköszönte a bizalmat. „Olyan tanácsunk lesz, amely igenis kompetens a felvázolt feladatok tekintetében.”

Az elnök mellett a párt Tanácsát is megválasztották. A Tanácsra 278 szavazat érkezett be, ebből 275 volt érvényes. A Tanács 51 tagú, ebből kerül ki a VMSZ elnöksége. A testület a tisztújító közgyűlést követően, néhány napon belül nevezi ki a párt elnökségét.

Az 51 tagú Tanács tagjainak teljes névsora:

Nyilas Mihály, Pék Zoltán, Ceglédi Rudolf, Nyilas Leonov Anita, Juhász Attila, Kormányos Katona Gyöngyi, Fejsztámer Róbert, Szarapka Ede, Világos Tibor, Krekuska Róbert.

Juhász Attila, Kovács Elvira, Kormányos László, Újhelyi Nándor, Talpai Sándor, Dobai János, Puskás János, Ilia László, Bogos Tivadar, Sztojkó József.

Erdély Lenke, Fehér László, Molnár Viktor, Csőke Csaba, Bodor Vladimir, Kiss Gyula, Kinka Erzsébet, Madarász Áron, Stefaniga Csaba, Brasnyó Nándor

Fremond Árpád, Egeresi Sándor, Ifj. Juhász Bálint, Valka Károly, Domány Dudás Diana, Pelt Ilona, Péter István, Szilágyi József, Kerekes Zoltán, Kislinder Gábor

Pásztor Bálint, Bunford Tivadar, Maglai Jenő, Lovas Ildikó, Bús Ottó, Józsa László, Varga László, Dudás Károly, Buckó György, Osztrogonác Simon

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti