Skip to main content

Adai intézményeket látogatott meg Nyilas Mihály

2015.06.02 - 13:42

Adai intézményeket látogatott meg Nyilas Mihály

Az adai intézmények működésével ismerkedett meg Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi–nemzeti közösségi titkár hétfőn. Három oktatási intézménybe látogatott el munkatársaival, és a legsürgetőbb megoldásra váró

Nyilas Mihály elsőként a moholi Novak Radonić Általános Iskolába látogatott el. Tárgyalt Snežana Došić igazgatónővel és munkatársaival, majd megtekintette az intézmény épületét, valamint az újonnan létrehozott sportcsarnokot is. „Az iskolánk felszerelését mindig pályázati források útján bővítjük, és mivel a felszereléseink lassan elhasználódnak, szükséges lenne az új eszközök beszerzése” – mondta Snežana Došić igazgató.

A tartományi oktatási titkár az adai Műszaki Iskolában a tagozatok kérdéséről, valamint a tervezett fejlesztésekről tárgyalt. Gilice Hilda igazgató, Műszaki Iskola, Ada: „Jelenleg arra fókuszálunk a legjobban, hogy a tanulóknak a gyakorlati oktatása minél minőségesebb legyen, és egyelőre próbálunk a duális szakképzés felé irányulni.”

Nyilas Mihály az adai Cseh Károly Általános Iskolában az intézményekben folyó oktatás minőségével kapcsolatos kérdésekről és a munkakörülmények javításának lehetőségeiről tárgyalt. Maksó Éva, igazgató, Cseh Károly Általános Iskola, Ada: „Szeretnénk egyrészt az iskola épületét egy kicsit emberbarátibbá tenni, a mai világ követelményrendszerének megfelelővé tenni, másrészt viszont a taneszköz-ellátottságban közelíteni azt az európai uniós elvárást, ami most a mi gyerekeinknek is több mint szükséges.”

Nyilas Mihály fontosnak tartotta, hogy személyesen is meggyőződjön arról, milyen helyzet uralkodik az iskolákban. „Ami közös, hogy szinte minden iskolaépület itt, Moholon és Adán is olyan állapotban van, amely felújításra szorul. A vizesgócok igen rossz állapotban vannak, a tantermek felszereltsége sem az igazi, és más felszerelési vagy felújítási munkálatokra is szükség lenne.”

Nyilas Mihály hangsúlyozta, mivel az oktatási intézmények Vajdaság-szerte rossz állapotban vannak, és az épületeik sok esetben felújításra, az oktatás során használt eszközeik pedig fejlesztésre szorulnak, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi–Nemzeti Közösségi Titkárság szeretne minél több helyen hozzájárulni az intézmények fejlesztéséhez, akár önállóan, akár a helyi önkormányzatokkal vagy az illetékes minisztériumokkal karöltve.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti