Az MNT elnöke a szerbiai nemzeti közösségek lehetőségeiről tárgyalt az EP-ben
Főként oktatási témákról tárgyalt ma Brüsszelben Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Gál Kinga EP-képviselővel, majd Navracsics Tiborral, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosával találkozott.
Az MNT elnöke az osztályösszevonásokról tájékoztatta az uniós tisztségviselőket, és arról beszélt, hogy ezzel a nemzeti közösségek szerzett jogai kerülnek veszélybe Vajdaságban.
Az elmúlt években a vajdasági magyarság száma csaknem 40 ezer fővel csökkent. Ennek fő kiváltó oka a rossz gazdasági helyzet, de emellett a magyar nyelvű oktatás is egyre nagyobb kihívások elé kerül – emelte ki Hajnal Jenő, az MNT elnöke. „Elsősorban az osztályösszevonásokra hívtuk fel a figyelmet, azokra az ésszerűsítő folyamatokra, amelyek elsősorban a kisebbségek szerzett jogait is és azokat a jogi lehetőségeket is, amelyekkel korábban élhetett a magyar nemzeti közösség, és most ezeket látjuk veszélyeztetve.”
Deli Andor vajdasági származású európai parlamenti képviselő szerint kiemelt fontosságú, az MNT elnökének brüsszeli látogatása, mivel így a vajdasági magyarság még erőteljesebben képviselteti magát az Európai Parlamentben. Ez Szerbia Európai Uniós csatlakozása során is fontos szerepet játszhat. Deli Andor, EP-képviselő: „A közvetlen kapcsolattartás az intézményekkel, a döntéshozókkal, az, hogy a napi szintű problémákat elő tudjuk adni, meghallgatást tudunk szerezni, és megoldást próbálok kiprovokálni ezekből az emberekből azt hiszem, hogy mindenképpen hasznos és sokban segíti azt, hogy a vajdasági magyar közösség minél erősebben kerüljön ki a csatlakozási folyamatból.”
Hajnal Jenő brüsszeli látogatása során többek között Navracsics Tiborral, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosával is találkozott, aki ígéretet tett arra, hogy tavasszal Vajdaságba látogat, ahol egyebek mellett az újvidéki Európa Kollégiumot is megtekinti.