Skip to main content

Együtt ünnepelt az újvidéki magyar közösség

2016.04.03 - 18:56

Együtt ünnepelt az újvidéki magyar közösség

Ismét együtt ünnepelt szombaton az újvidéki magyar közösség a Telep városrészben. A harmadízben megtartott Telep Napja nevű rendezvény színes programja telt házas közönség előtt zajlott, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban.

Versekkel, énekekkel és táncokkal is készültek szombaton Újvidéken a Telep Napjára. A rendezvény elsődleges célja, hogy összetartsa a környékbeli magyarságot.
Forró Szegedi Mária: „Nagyon szép, hogy tele volt a Petőfi és örülünk, hogy ennyi fiatal eljött. Az én lányom is fellépett.”
Kalapáti János: „Én tegnap jöttem haza Ausztriából. Anyukám mondta, hogy van ez a harmadik telepi napok rendezvény, gondoltam megnézem. Nagyon tetszett.”
Kurucz István: „Ez nagyon szép és kell tovább folytatni, hogy összetartsunk.”

Újvidéken az új lakóházak felépülésével a Telep városrészből kiszorult a magyar lakosság egy része. A szervezők remélik, hogy ez a rendezvény is segíthet abban, hogy az itt maradt magyarok továbbra is otthon érezzék magukat. Erdély Lenke, újvidéki elnök, VMSZ: „Évről évre rengeteg fellépővel bővül tulajdonképpen a rendezvény és nagyon sok néző van. Láthattuk, telt ház volt, még álltak is. Nagy érdeklődéssel kísérte mindenki a fellépőket.”

Ladisity Melinda, az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ elnöke elmondta, az anyanyelvápolás mellett a fiataloknak fontos átadni a hagyományokat és a kultúrát is. „Rendhagyó ez a mai ünnep, mivel az Európa Kollégium nemrég nyitotta meg kapuit és az itt tartózkodó egyetemisták most valójában telepiek lettek. Ők is hozzájárultak a műsorhoz és felléptek itt nálunk. Nagyon nagy szeretettel köszöntöttük a pirosi fellépőket is, egy gyönyörű szép gyerek kórussal jöttek. Gyerektánctól, zenétől, verstől, énektől volt hangos ma este a Petőfi.”

Az ünnepi műsort követően a közönséget a pirosi Classic Band szórakoztatta. A látogatók lángost, kürtöskalácsot és sertéspörköltet is fogyaszthattak a helyszínen. A rendezvényt az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ és a Vajdasági Magyar Szövetség Helyi Szervezete közösen szervezték.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti