Skip to main content

Lakossági fórum Pacséron

2016.09.24 - 10:31

Lakossági fórum Pacséron

A kvótareferendum témájáról tartottak lakossági fórumot pénteken este a pacséri Ifjúsági Otthonban.

A VMSZ tisztségviselői ismertették a szavazás menetével kapcsolatos tudnivalókat és felhívták a figyelmet a leggyakrabban elkövetett hibákra, melyek miatt érvénytelenné válhat a szavazat. 

Tájékoztatták a jelenlevőket, hogy a VMSZ helyi önkéntes aktivistái igény szerint segítenek az űrlapok kitöltésében.

Hangsúlyozták a kvótareferendumon való részvétel jelentőségét, és buzdították a magyar állampolgársággal rendelkező lakosokat, hogy éljenek demokratikus jogukkal és vegyenek részt a népszavazáson.

Ha nem teszünk ellene, bármikor előfordulhat, hogy Észak-Bácska gyűjtőhelye lehet a migránsoknak – mondta Szabolcski Szabolcs, a VMSZ pacséri helyi szervezetének elnöke.

Szabolcski Szabolcs, pacséri elnök, VMSZ: „Úgy tűnhet, hogy ez a népszavazás magyarországi belügy, de nem, szerintem ez nemzeti ügy, és ezért is a Vajdasági Magyar Szövetség lakossági fórumokat szervez a kvótareferendummal kapcsolatban.

Úgy gondolom, hogy ez a népszavazás nemcsak az elkövetkező éveinket, hanem évtizedeinket is meghatározza, ezért fontos, hogy a magyarság véleményt nyilvánítson, mert a saját sorsáról dönt.

A VMSZ arra buzdítja a vajdasági magyarokat, hogy igenis szavazzanak és szavazzanak nemmel a magyarországi népszavazáson.”

 
 
Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti