Skip to main content

Az 1944/45-ös áldozatokra emlékeztek Péterrévén

2016.11.01 - 09:01

Az 1944/45-ös áldozatokra emlékeztek Péterrévén

Péterrévén a katolikus temető ravatalozójánál, az áldozatok emlékére állított kopjafánál hajtottak fejet a falu 1944/45-ös áldozatainak emléke előtt. Az esti szentmisét követően dr. Takács Ferenc apátplébános templomkertben található domborműve előtt emlékeznek a mártírhalált halt pápai kamarásra.

Kopjafa emlékeztet arra Péterrévén, hogy a faluban is áldozatokat szedett az  1944/45-ös megtorlás. Lejkauf István nagyapja is a kivégzettek között volt. „Befogták itt a faluban őket, két hétig tartották itt, és akkor kivégezték. Annyit tudok, hogy a Tisza-parton történt.”

A péterrévei áldozatok emléke előtt családtagok és közéleti személyiségek hajtottak fejet. Lelki üdvükért Baranyi László péterrévei plébános mondott imát. Az akkori eseményeket Lajber György saját verssel, Kinka Erzsébet, a VMSZ péterrévei szervezetének elnöke pedig ünnepi beszéddel idézte fel.

 „Történelmi kutatások bizonyítják azt, hogy Óbecsén abban az időben több százan menekültek el félelmükben, több mint kétszázan, Péterréve vonatkozásában pedig az itteni szemtanúk állítása szerint több mint háromszázan estek áldozatul az értelmetlen nemzetgyűlöletnek.”Az esti szentmisét követően a templom udvarán dr. Takács Ferenc mártír apátplébános emlékhelye előtt is emlékeznek a péterrévei hívők.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti