Skip to main content

Elfogadta a kormány a VMSZ módosító indítványát

2016.12.08 - 09:04

Elfogadta a kormány a VMSZ módosító indítványát

Elfogadta a szerb kormány a Vajdasági Magyar Szövetség módosítási indítványát, amely a 2017-es szerbiai költségvetés tervezetére vonatkozott – tette közzé Facebook oldalán Pásztor Bálint.

A VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetőjének bejegyzése szerint a Szabadkai Népszínház épületére 111, az Y-elágazásra 300, Palics fejlesztésére 10 millió dinár jut a jövő évi büdzséből.

A köztársasági parlament a héten vitázik Szerbia 2017-es költségvetéséről. A képviselők várhatóan a hétvégén szavaznak.

Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti frakcióvezető, VMSZ-DCSP: „A benyújtott 285 képviselői módosító indítvány közül kizárólag a VMSZ módosítását támogatta a kormány.

Egyébként, ha összeadjuk az erre a három projektumra elkülönített pénzt, amelyekre vonatkozóan a Vajdasági Magyar Szövetség nyújtott be módosítási indítványt vagy pedig lobbizott, akkor elmondhatjuk, hogy 3,4 millió eurót sikerült biztosítani a szabadkai projektumokra a jövő évi költségvetésből a Népszínházra, az Y-elágazásra és a palicsi idegenforgalmi fejlesztésre.”

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti