Skip to main content

Pásztor István: Igazságos társadalmat építünk

2017.06.09 - 08:40

Pásztor István: Igazságos társadalmat építünk

Az igazságszolgáltatás és a média címmel kétnapos nemzetközi tudományos tanácskozást szerveznek Palicson. Az Öko Központban számos előadást tartanak a szerbiai és külföldi szakemberek, többek között egyetemi tanárok, jogászok, valamint bíróságok, ügyészségek, az EBESZ és a sajtó képviselői.

Olyan társadalmat építünk, ahol igazságosság uralkodik, ahol a különböző állami szférák ellátják feladatukat és nem lépik át azok határait – erről beszélt Pásztor István a konferenciát megnyitó beszédében.

A Tartományi Parlament elnöke hozzáfűzte, olyan társadalomban szeretnénk élni, amelyben mindannyian ki tudjuk mondani, le tudjuk írni véleményünket, de ugyanakkor nagyon fontos tényező a felelősség, a következmények kérdése is.

Pásztor István, tartományi házelnök: „Ezek a vélemények, ha leírtak vagy kimondottak mindenképpen hatnak arra, hogy milyen egy társadalomban a közgondolkodás és a közvélemény.

Ebben a pillanatban Szerbiában azt gondolom, hogy nem állunk jól, közösségileg sem állunk jól, magyar közösségileg sem állunk jól, mert azt gondolom, hogy nagyon sokan visszaélnek ezzel a szabadsággal, aminek a fontosságát senki nem kérdőjelezi meg, de ugyanakkor azt látom, hogy az emberek hajlamosak arra, hogy a felelősséget háttérbe szorítsák.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet a szabad és független média töretlen támogatója – mondta Arthur Graham, az EBESZ szerbiai missziójának képviseletében. Hozzátette, a jogállamiság alapvető feltétele az igazságszolgáltatás és a média közötti együttműködés.Arthur Graham, az EBESZ szerbiai missziójának jogállamisági és emberi jogi osztályvezetője: „A médiának kulcsfontosságú a szerepe abban, hogy előmozdítsa az igazságszolgáltatás rendszerének megértését a társadalomban, és az igazságszolgáltatásnak meg kell védenie a média függetlenségét, és egyben biztosítania kell a média hitelességét és felelősségét.”

Elengedhetetlen az együttműködés a média és az igazságszolgáltatás között kiváltképp a bűncselekmények terén – szögezte le Ivana Stevanović. A Kriminológiai és Szociológiai Kutatóintézet igazgatója kiemelte, nagyon fontos a jó kapcsolatok kiépítése a nyilvánosság hiteles és időszerű tájékoztatása érdekében.

Ivana Stevanović, igazgató, Kriminológiai és Szociológiai Kutatóintézet: „Tiszteletben tartva a szabályokat, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy biztosítsunk bizonyos meglévő alapelveket.

Ha a büntetőjogról beszélünk, akkor ez az elv, amelyet legtöbbször megsértenek nálunk, amely a legfontosabb elv a büntetőjogban, az az ártatlanság védelme.”A tudományos értekezletsorozatot a Kriminológiai és Szociológiai Kutatóintézet hívta életre, karöltve az illetékes szerbiai minisztériummal, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti