Skip to main content

Új benzinkút épül Bácskossuthfalván

Új benzinkút épül Bácskossuthfalván

Zajlanak az új benzinkút alapozási munkálatai Bácskossuthfalván. A Pacséri úton kijelölt telken egy hazai befektető építtet, illetve nyit majd 24 órás működéssel üzemanyagtöltő állomást és kiskereskedelmi egységet, remélhetőleg megoldva ezzel a hónapok óta tartó, több települést érintő kálváriát – tudtuk meg Seffer Attilától, a falutanács elnökétől. Elárulta azt is, hogy a helyi közösség igyekezett minden feltételt megteremteni, hogy a településen ismét legyen benzinkút.

– Ősszel Bácskossuthfalva és a környező települések lakosságát felháborította, hogy bezár az üzemanyagtöltő állomás. A helyi közösségünket is váratlanul és kényelmetlenül érintette az eset, bennünket senki sem értesített hivatalosan. Akkor több falu – Bácskossuthfalva, Pacsér, Sokolac (Cserepes), Krivaja és Felsőroglatica – helyi közösségének kezdeményezésére Kislinder Gábor községi elnök nevében levelet intéztünk az egyébként magánkézben levő NIS illetékeséhez, magyarázatot kérve a történtekkel kapcsolatban. Ezt követően a cég az általános üzletpolitikájára hivatkozva indokolta a lépését, de konkrét választ ma sem kaptunk a miértre – összegezte Seffer az ősszel történteket, majd elmondta, hogy a faluvezetés azonnal igyekezett megoldást találni a problémára, hogy a környék ne maradjon üzemanyagtöltő állomás nélkül.

– A nagy port kavart eset után több vállalkozó is felkeresett bennünket, de csak egy érdeklődött komolyan, illetve tett konkrét lépéseket a benzinkút megnyitása érdekében. Ő maga találta meg a Pacséri úti helyszínt. Mára elkészültek az ide vonatkozó hatástanulmányok, és a leendő létesítmény minden rá vonatkozó szabályzatnak eleget tesz – nyilatkozta a bácskossuthfalvi tanácselnök. Seffer elmondta azt is, hogy a faluban eddig nem lehetett autógázt tankolni, de ez a hiányosság az új benzinkúttal hamarosan megoldódik.

– A Bajmok–Bácsalmás határátkelőhely közelében Topolya, Újvidék irányába településünkön lesz az egyik legközelebbi töltőállomás, ahol a benzin, a gázolaj mellett autógázt is lehet majd tankolni. Ami még mindannyiunk számára fontos, hogy információink szerint a benzinkút nem a gyengébbik üzemanyagfajtát szolgáltatja majd. Az elképzelések szerint 24 órás nyitvatartással üzemel majd az állomás, és mellette egy kis üzlet is helyet kap, szintén egész napos működéssel.

Az iránt is érdeklődtünk, hogy mi lesz a sorsa a falu központját csúfító, régi töltőállomásnak.

– Jelenleg várjuk a NIS reakcióját azzal kapcsolatban, hogy mikor takarítják el a régi kút maradványait, vagyis az épületet, a tartályokat, a póznákat és más tartozékokat. Miután ez megtörténik, szeretnénk rendezni a régi benzinkút helyét, vagyis a falu közvetlen központját. Részben parkolót alakítanánk ki, illetve parkosítási terveink is vannak – mondta Seffer Attila, a helyi közösség tanácselnöke, aki azt is elárulta, hogy az új benzinkút a tervek szerint nyár elején kezd üzemelni.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.P.D. (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana )
Ostale vesti