Skip to main content

Deli: Nem mindegy, hogy miként és kikre szavazunk május 26-án

Deli: Nem mindegy, hogy miként és kikre szavazunk május 26-án

Május 26-án európai parlamenti választásokat tartanak. Deli Andor, vajdasági származású európai parlamenti képviselő ezúttal is a jelöltek között szerepel a Fidesz-KDNP listáján.

Idén először a vajdasági magyarok is voksolhatnak. Deli Andor, vajdasági származású európai parlamenti képviselő ezúttal is a jelöltek között szerepel a Fidesz-KDNP listáján. Az EP-képviselő a Szabadkai Magyar Rádiónak adott interjújában elmondta, az idei EP-választás keretet ad az európai politikai létezésnek, mozgástérnek.

Nem mindegy, hogy milyen keret áll majd a tagállamok, illetve a tagjelölt államok rendelkezésére – hangsúlyozta Deli Andor. Hozzátette, Európában kétféle látásmód van jelen: „Az egyik oldalon ott vannak azok a nézőpontok, emberek, akik Európát európaiként szeretik a maga hagyományaival, a maga kultúrájával, a maga keresztény alapokon nyugvó identitásával, a másik oldal pedig egy teljesen színes, globalista, és egy magát nem meghatározni vágyó közösségként látja Európát. És én azt gondolom, legalábbis számomra mindenféleképpen az első opció az, amelyik támogatásra érdemesültebb. Én nem hiszem azt, hogy bárki egy teljesen tarka, ugyanakkor pontos identitástudat nélküli Európában szeretne élni, vagy szeretné tudni az utódait. És ezért fontos az, hogy miként választunk és kikre szavazunk a május 26-i választásokon.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti