Skip to main content

Beszélgetés Csáky S. Piroskával

Beszélgetés Csáky S. Piroskával

A VMSZ újvidéki szervezetének női fóruma Témáról témára címmel megtartott beszélgetős estjének vendége ezúttal Csáky S. Piroska nyugalmazott egyetemi tanár, a magyar kultúra lovagja volt.

A tanárnővel Szakács Erdély Annamária beszélgetett, rövid bevezetőt pedig Gyura Julianna, a VMSZ újvidéki városi szervezete női fórumának alelnöke mondott. A beszélgetés mottója nem véletlenül a Könyvek világában megnevezést kapta: a tanárnő egész életét a könyvek bűvöletében töltötte, s maga is számos kötet, tudományos munka, tanulmány szerzője.

Csáky S. Piroska, nyugalmazott egyetemi tanár: „Megszoktam, hogy inkább én kérdezek, nem engem kérdeznek, ez egy kicsikét visszás dolog, de igyekeztem kiválogatni a könyveim egy részét, a legfontosabbakat. Nem mindent tudtam elhozni, de nem baj, nem is fontos, azt szerettem volna elmondani, hogyan éltem én a könyvek világában abban a 45 évben, amíg dolgoztam, és immár 16 éve még nyugdíjasként is folytatom ugyanazt.”
Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti