Skip to main content

A Komgrad közvállalat a tavaszi lomtalanítás során 25 helyszínen gyűjtötte a hulladékot Topolyán

A Komgrad közvállalat a tavaszi lomtalanítás során 25 helyszínen gyűjtötte a hulladékot Topolyán

Harminc konténernyi lom

A háztartási szemét rendszeres begyűjtése mellett az év folyamán általában két alkalommal lomtalanítási akciót is szervez a Komgrad Kommunális Közvállalat, a szolgáltatást a polgárok díjmentesen vehetik igénybe.

Ilyenkor az a gyakorlat, hogy négy helyszínre helyeznek ki naponta nagy, mintegy 5 köbméteres konténereket. Az idei évben bővítették az alkalmak és a gyűjtőpontok számát. A tavasz folyamán másodszor megszervezett, napokban zajlott akcióban ezúttal körülbelül 30 ilyen tárolóval szedtek össze lomot Topolyán, tudtuk meg Fekete Bánov Ágnestől, a közvállalat kommunális osztályának koordinátorától.

– Egy-egy ilyen akció öt napig tart, és a konténereket a város több pontján helyezzük el. Ezek a tárolók mindaddig ott állnak, amíg nem telnek meg. Ha a nap folyamán tele lesz egyik-másik, akkor a munkások igyekeznek mihamarabb kiüríteni – nyilatkozta a Komgrad illetékese.

– Az új helyszínek bevezetése azért is volt időszerű, mert van, ahol a konténerek nagyon gyorsan megtelnek. Ugyanakkor lehetőséget szerettünk volna adni más városrészek lakosainak is. Ezekről az új helyszínekről kikértük a munkásaink véleményét, például, hogy hol van lehetőség megfordulni a tehergépkocsival, hol fér el a konténer, vagy hogy merre látják a lakosság igényét erre, vagyis merre telnek meg leghamarabb a tárolók – tette hozzá Fekete Bánov Ágnes, majd rámutatott arra, hogy a megmozdulásra nem kötelezi semmilyen előírás a közvállalatot.

– Ez az alkalom lehetőséget ad például a kimustrált televíziók, nagyobb műanyag tárgyak, kidobásra szánt bútorzat, kisebb mennyiségű építkezési hulladék elszállítására is. Az állati tetemek természetesen nem helyezhetőek bele a tárolókba. Napi szinten 5 helyszínt irányoztunk elő, ami 25 címet jelentett összesen. A Komgradnak az a gyakorlata, hogy ha megtelik a konténer, akkor nem várjuk meg a nap végét, hanem a kamion, ahogy lehetősége van rá, elviszi kiüríteni. Más esetben egy helyszínen egy tároló 24 órát állomásozik.

Két, a konténerek szállítására alkalmas kamionnal rendelkezik vállalatunk, ez azt jelenti, hogy ha gyorsan tele lesz, akkor bizonyos időbe bele telik, mire egy adott utca sorra kerül, ilyen esetben a polgárok türelmét kérjük. Továbbá igyekszünk azzal kapcsolatban is számot vetni, hogy az emberek többsége az esti-délutáni órákra ér haza a munkahelyéről, és ekkor kezdi meg esetleg a ház körüli teendőit – mondta el a Komgrad kommunális részlegének a koordinátora, aki felhívta azzal kapcsolatban is a figyelmet, hogy csak azt a szemetet tudják elszállítani, amit belehelyeznek a polgárok a tárolóba.

– Azoknak, akik ezt az ingyenes akciót most elhalasztották, legközelebb őszre lesz alkalmuk ilyen módon elszállíttatni a feleslegessé vált dolgaikat. Azok viszont, akiknek időközben igénye lenne nagyobb szeméttároló konténerre, a hulladék elszállítása érdekében, bérelhetnek tárolókat a Komgradtól előzetes egyeztetés után. Külön árjegyzékkel rendelkezünk a polgárok, illetve a jogi személyek részére. Így a nagy, öt köbös konténer bérletéért 2600 dinárt kell fizetni a magánszemélyeknek. Topolyán kívülre is szállít a Komgrad, ebben az esetben viszont fedeznie kell a megrendelőnek a távolsággal járó üzemanyag-költségeket is – nyilatkozta a közvállalat kommunális kérdésekkel megbízott koordinátora.

 
 

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.P.D.
Ostale vesti