Skip to main content

Pásztor Bálint: A Topolya Expo jelentős közösségépítő esemény

Pásztor Bálint: A Topolya Expo jelentős közösségépítő esemény

Megnyílt a Topolya Expo 2019 mezőgazdasági és gazdasági kiállítás. Idén is több mint kétszáz kiállító mutatkozik be.

Vajdaságból, Magyarországról és Erdélyből is érkeztek kézműves és házi termékeket előállítók, de nagy vállalkozások is. Három napon keresztül színes programokkal várják az érdeklődőket a piactéren. Lesznek szakmai tanácskozások, termékbemutatók, kóstolók, pálinkaverseny, tombola, gyermekfoglalkozások, vasárnap pedig sörfesztivál szórakoztatja az érdeklődőket.

A topolyai Expo három napon keresztül színes programokkal várja az érdeklődőket. Többek között kézműves, házi készítésű és biotermékeket is kóstolhatnak az ide látogatók.

Egy öt biotermelőt tömörítő szövetkezet standján állít ki a bácskossuthfalvi Dušan Mrđa, vegyszermentes paradicsomait hozta el a kiállításra, amelyen először vesz részt. Azt reméli, minél szélesebb körben megismerik termékeiket: „Csakis bio, ez a feltétel, ebben látjuk a jövőt, ez az amit szeretünk, reméljük, hogy ebben van jövő, mert kíméljük a természetet is meg az egészségét is mindenkinek.”

A Topolya Expót 16. alkalommal szervezték meg. Slingár Irén, szervező, Topolya: „Az idei évben is a felhívásunkra jelentkezett több mint 200 kiállító, úgy a nagy mezőgazdasági gépeket, mint az apró lekvárt készítő asszonyok is itt vannak ezen a kiállításon, de a nemzetközi jelleg sem semmi, ugyanis ebben az évben már Magyarországról, Erdélyből is kiállítókkal büszkélkedhetünk, ami nagyon nagy szó.”

Kislinder Gábor, Topolya polgármestere a megnyitón kiemelte, az ipari parkban idén két jelentős, az agrárium szempontjából fontos üzem kezdte meg működését. Az önkormányzat ebben az évben 14 millió dinárt fordít a kistermelők támogatására különböző pályázatok útján. Az Expo támogatásával is a gazdaság fellendítését célozzák meg - mondta a polgármester: „Olyan feltételeket kell és szeretnénk hozni, hogy legyen értelme a fiataloknak itthon maradni, próbálni gazdálkodni, fejlesztésen, saját boldogulásán gondolkodni, az önkormányzatnak meg az a dolga, hogy a feltételeket, amit lehet eszközben, szabályzatokban összerakni, hogy az járható út legyen, ne nehezítsük a vállalkozásokat, hanem próbáljuk segíteni.”
 

Jakab Tamás, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének főtitkára a határokon átnyúló együttműködés jelentőségét emelte ki, hiszen elmondása szerint a Kárpát-medence az agrárium szempontjából egy közös gazdasági tér: „Beszélhetünk az éghajlatváltozásról, a generációváltás szükségességéről, öntözésről, beruházásokról, precíziós gazdálkodásról, digitális technológiák elterjesztésének a szükségességéről, ezekre a kérdésekre a Kárpát-medencében ha közösen megtaláljuk a válaszokat, sokkal erősebben tudjuk képviselni az agrárium ügyét.”

A Topolyai Expo a mezőgazdaság, a kereskedelem szempontjából is fontos, ugyanakkor baráti, családi rendezvény, amely nem csak a helyiek, hanem egész Vajdaság szempontjából jelentős közösségépítő esemény - hangsúlyozta Pásztor Bálint, a VMSZ-DCSP köztársasági parlamenti frakcióvezetője: „A szakmai programok a politikusok számára támpontot jelentenek, hiszen olyan ötletek fogalmazódnak meg, amelyeket utána meg lehet valósítani, ilyen volt például a kistermelői szabályzat kérdése, amit a mezőgazdasági államtitkára a Vajdasági Magyar Szövetségnek sikerre vitt az elmúlt időszakban az állati eredetű élelmiszer forgalmazására vonatkozólag és most a közeljövőben a növényi eredetű élelmiszerek esetében is be fog következni.”

A rendezvényen szakmai tanácskozások, termékbemutatók, kóstolók, pálinkaverseny, tombola, gyermekfoglalkozások lesznek, vasárnap pedig sörfesztivál szórakoztatja az érdeklődőket.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti