Skip to main content

26 mezőgazdasági termelőt támogattak Magyarkanizsán

26 mezőgazdasági termelőt támogattak Magyarkanizsán

4,5 millió dinárral támogatott 26 községbeli mezőgazdasági termelőt Magyarkanizsa önkormányzata a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Pénzalap eszközeiből.

Minőségi tenyészállatok, valamint öntözésre szolgáló gépek, eszközök és felszerelések beszerzésére tudtak pályázni az érintettek. A 26 nyertes pályázó közül tizenheten öntözőberendezésekre pályáztak, kilencen pedig minőségi tenyészállatok beszerzésére nyertek támogatást. Az oromhegyesi Beszédes Mónikáék reményei szerint a öntözőberendezés növeli majd az évi hozamokat. „Tifont és az ezzel locsoló szárnyakat szereztünk be, úgy hogy reméljük, hogy gazdaságosan zárjuk az évet, mivel már locsoltunk. Ezután fogjuk meglátni, hogy mennyire lesz kifizetődő.”

 
 
Az illetékesek a minőségi tenyészállatok vásárlására 1,5 millió dinárt, míg az öntözőberendezések beszerzésére 3 millió dinárt láttak elő. Huzsvár Ervin, mezőgazdasággal megbízott tanácstag, Magyarkanizsa KT: „Mindkét esetben hatvan százalékos intenzitású volt a támogatás és maximálisan 400 ezer dinárt igényelhettek a gazdák, de a maximális keretösszeget egy gazda sem használta ki az idei év folyamán.”

Az önkormányzat minden pályázat kiírásakor figyelembe veszi a mezőgazdasági termelők igényeit is - emelte ki Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere. „Én úgy gondolom, hogy továbbra is, mint ahogy minden évben, az elkövetkező években is az önkormányzat nyitott lesz az új elképzelésekre és ötletekre, másrészről pedig megpróbáljuk olyan formában és úgy támogatni a gazdákat, ahogy számukra ez a leghasznosabb, hiszen továbbra sem szeretnénk párhuzamos vonalakat kialakítani sem a Prosperitati Alapítvánnyal, sem pedig a tartományi vagy a köztársasági mezőgazdasági támogatásokkal.”

A községbeli mezőgazdasági termelők november 15-ig további három pályázatra jelentkezhetnek még, ezek pedig a kamattámogatás, a biotermesztés támogatása, valamint az elhullott jószágok elszállítási költségére irányuló hozzájárulás.

 

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti