Skip to main content

Burány Hajnalka lett a VMSZ Női Fórumának új elnöke

Burány Hajnalka lett a VMSZ Női Fórumának új elnöke

A hölgyeket tömörítő szervezet ma tartotta meg tisztújító közgyűlését Zentán, a párt helyi székházában.

A tisztújító közgyűlésre azért volt szükség, mert az elmúlt néhány hétben a szervezet elnök nélkül működött – mondták el a Női Fórum frissen megválasztott vezetői. A törökkanizsai Bajusz Suzana az elnökhelyettes pozícióját tölti be ezentúl.

Bajusz Suzana, elnökhelyettes, VMSZ Női Fórum: „Még hatékonyabban fogunk együttműködni az ifjúsági és a nyugdíjas fórummal, részt fogunk venni mindenféle aktivitásban a választások előtt, mint aktivisták. Várjuk, hogy minél több hölgyet és férjeiket meg tudjunk mozgatni, hogy minél többen becsatlakozzanak ebbe a munkába, amit nagyon szeretnénk még hatékonyabbá tenni.”

Burány Hajnalka, a Női Fórum új elnöke kiemelte, a megkezdett munkát szeretnék folytatni.

Burány Hajnalka, elnök, VMSZ Női Fórum: „Valójában itt nem arról van szó, hogy teljesen új munkába kezdünk, hanem egyszerűen építjük tovább azt, amit eddig csináltunk. Idén 10 éves a Női Fórum, és azt a munkát, amit az elődök fölépítettek, azt kell folytatni, támogatni és még jobban erősíteni.”

A szervezet új vezetősége kiemelte, továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a női egyenjogúságért való küzdelemre, a nemzetközi kapcsolatok építésére, illetve a közösségépítő rendezvények szervezésére.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti