Skip to main content

Megemlékezés a csantavéri Nagytemetőben

2019.11.02 - 14:06

Megemlékezés a csantavéri Nagytemetőben

Szentmisével, majd a helyi Nagytemetőben koszorúzással rótták le kegyeletüket az emlékezők. Csantavéren 1944-ben 53 ártatlan magyar embert gyilkoltak meg a faluba bevonuló partizánok.

Sokan emlékeztek a csantavéri Nagytemetőben az 1944-ben ártatlanul meggyilkolt áldozatokra. Kozma Boldizsár kisgyermekként veszítette el édesapját: „Hetvenöt év után tudtuk meg, hogy Topolyán a temetőben hantolták el az elsők között. Mit mondjak? Az embernek nagyon fájt az, hogy mikor ő gyerek volt egyáltalán nem tudta, irigyelte azt a másik gyereket, hogy annak van apja. Nekünk nem volt.”

Nem mindig lehetett emlékezni nyilvánosan a kivégzett ártatlan áldozatokra - mondta el Bogner István, Szabadka Város Kegyeleti Bizottságának elnöke. A délvidéki vérengzés helyi magyar áldozataiért 2014-ben állították emléktáblát Csantavéren.

Bogner István kiemelte: „Olyan 18 nevet kaptunk Csantavérről 25 évvel ezelőtt. Időközben itt is gyűjtötték az emberek. Kezdtek az emberek is felszabadulni, mert sokan még 50 évvel az események után sem mertek beszélni róla.”

A méltó megemlékezés és a megbocsátás fontosságát hangsúlyozta Horvát Tímea Szabadka alpolgármestere: „Nagyon fontos, hogy megtudjunk bocsátani, de feledni semmiféleképpen. Hiszen nem csak a hozzátartozók érintettek, hanem mi mindannyian magyarok, mi akik magyarnak valljuk magunkat, mert ez a kegyetlenség főleg a magyarokat érte ezen a környéken.”

Az emléktáblán jelenleg 53 áldozat neve szerepel. A megemlékezésen elmondták, ez a szám még bővülhet.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti