Skip to main content

Tevékeny év után feladatokkal teli év előtt Topolya

Tevékeny év után feladatokkal teli év előtt Topolya

Kislinder Gábor községi elnök évértékelője

A 2019. év topolyai eseményeit számba véve az egyik legfontosabbnak a szennyvíztisztító kiépítése irányába történt előremozdulást értékelte Kislinder Gábor községi elnök, amit tartományi közreműködéssel, a Komgrad Kommunális Közvállalat tartalékainak köszönhetően sikerült elérni.

A következő évi költségvetésnek is jelentős tétele a fedett medence kiépítése, készül a szálloda tetőzete, felépült a diákotthon, bővült az ipari park, és a falvakban is folyamatban van a lehetőségekkel összehangolt elképzelések kivitelezése. Nagy lépés lesz Topolya számára jövőre, hogy légszennyezettséget elemző mérőkészüléket helyeznek el és tovább bővül az ipari park. Ennek köszönhetően talán több család dönt majd az itthon maradás mellett.

– Nagy megkönnyebbülés mindannyiunk számára, hogy a tartomány és az önkormányzat összefogásával be tudtuk fejezni a diákotthon épületét. Hátra van még a bebútorozása és a konyha felszerelése. Az ehhez szükséges mintegy 30 millió dinárt pályázati eszközökből igyekszünk majd biztosítani. Fontos lépés lesz még jogi helyzetének a tisztázása, és reményeink szerint szeptembertől már belakhatják a diákok – tudtuk meg. Az ipari parkban is fontos fejlesztések valósultak meg az idén, bővült több üzem kapacitása is, aminek köszönhetően több munkaerőt tudtak alkalmazni, és megkezdte munkáját a Kite Kft. Topolyán.

– Várjuk a műszaki teszt üzemmód után, hogy beinduljon a MIDMAS Kft., és további három gyártelep beindításának előkészületei folynak. Ami még nagy dolog, hogy a Regionális hulladéktároló kft.-ben megkezdődött a próbaüzemmód. Ez az előttünk álló időszakban több kihívás elé állítja az önkormányzatot. Egyebek mellett nem lesz egyszerű a szemétnek a begyűjtése, majd szelektálása a falvakból, valamint a szemét szállítási díjának a meghatározása sem. A soron következő topolyai költségvetés 29 millió dinárral járul hozzá a hulladéktároló üzemeltetéséhez. Folyamatban van a megfelelő kapacitású elektromos szolgáltatás kialakítása is azon a részen. Emellett nagyon fontos lenne a lakosságban tudatosítani, hogy mi magunk vagyunk felelősek környezetünk tisztán tartásáért, vagyis hogy a hulladéknak a szemétdombon a helye, és nem a természet más pontjain. Ugyanúgy a szerencsére immár sikerrel orvosolt kóborkutya-problematika kiinduló pontja is maga a gazda – mondta a községi elnök, aki az év további fajsúlyos eseményének értékelte, hogy a Vénusz alapozása alkalmával az önkormányzat hozott egy határozott döntést a megerősített cölöpözési konstrukció javára, ami ugyan költségesebb, de műszakilag indokolt volt.

– A 2020. évi költségvetés másik nagyobb tétele a topolyaiak fedett uszodájára vonatkozik. Erre 600 millió dinárt irányoztunk elő, emellett tartományi támogatásra is számítunk. Jelenleg az alapozás szigetelése folyik, majd kezdődhet az épületek építése. Elképzeléseink szerint 2021-re az épület berendezésére kell elkülöníteni a költségvetési eszközöket, ezenkívül át kell rendeznünk a mellette levő területet a fürdő, a stadion, illetve a Nikola Tesla Általános Iskola igényei szerint. Köztudott, hogy parkosítás előtt áll az a terület, parkolók és egy biztonságos, fedett diákbusz-állomás kap majd helyet. Hátra van még néhány lakóépületnek a felvásárlása és lebontása, majd a tömeges sportesemények és a várható turisztikai érdeklődés miatt újra kell értelmezni a környék forgalmi rendjét is – mondta el Kislinder Gábor, aki a szálloda tetőszerkezetével kapcsolatban elárulta, hogy az eredeti tervek alapján decemberben szerették volna befejezni, de az időjárás és bizonyos műszaki kihívások miatt picit csúsznak a munkálatok.

– A tetőzet építése látványosan, napról napra halad, és ha pont kerül a munkálatok ezen szakaszára, a következő hónapokban remélhetőleg további jelentős változásokat észlelhetnek majd a topolyaiak magán az épületen is. A következő év további nagy eseménye lesz még a szennyvízgyűjtő főkollektor kiépítése a központtól számított 2 km-es szakaszon – mondta el Kislinder, akitől az iránt is érdeklődtünk, hogy a költségvetés mit irányoz elő a község falvaira vonatkozóan.

– A falvakban tervezett infrastrukturális munkálatokra 140 millió dinárnyi összeg jut 2020-ban. Az a feladatunk, hogy a polgárokban a továbbiakban is tudatosítsuk, hogy a tatarozások, karbantartások, rendezvények megszervezésében, a fejlesztések tekintetében fontos tételt tesz ki a helyi járulék. Egyebek mellett Kisbelgrádban és Karađorđevón a vízhálózat karbantartását, térrendezést, Pacséron a gyógyfürdő karbantartását, Bácskossuthfalván a Rekreációs Központ fürdőkomplexumának a bővítését, Bajsán a fürdő körüli tér rendezését tervezzük. Jövőre igyekszünk majd végigaszfaltozni a Gunarast Zentagunarassal összekötő útszakaszt, és mindkét faluban nagyon komoly építkezési-fejlesztési tervekbe fogtak – tette hozzá a községi elnök, aki elmondta azt is, hogy a sikeres vagyon-visszaszármaztatási folyamat miatt kevesebb pénz folyik be a mezőgazdasági alapba, ugyanakkor reményre ad okot, hogy a topolyai polgárok lelkiismeretesen törlesztik adókötelezettségüket a községi költségvetésnek.

Kislinder sikerként értékelte azt is, hogy a község mezőgazdasági programja keretében meghirdetett, vissza nem térítendő támogatásokra legutóbb 700 igénylés érkezett. Kitért arra is, hogy az önkormányzati eszközökből hamarosan a levegő összetételét mérő, illetve elemző műszert helyeznek el Topolyán, ami után kimutatható, konkrét eredmények állnak majd rendelkezésre, és ezt követően érdemben tud majd lépni az önkormányzat e téren. A községi elnök kiemelte még, hogy 2020 választási év, amikor a polgárok véleményt nyilváníthatnak az önkormányzat elmúlt négyévi tevékenységéről. Kislinder arra kérte a polgárokat, hogy tegyenek sétát Topolyán, a tó partjától indulva nézzék meg a diákotthont, a Krivaja utca végén a Labdarúgó Akadémiát, a Stadion és a Vénusz építését, a szállodán végzett munkálatokat, vegyék figyelembe az ipari parkban történt fejlesztéseket és a szennyvíztisztító kiépítését, a mezőgazdasági támogatásokat és más fejlesztéseket is, és azután adják le a voksukat.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.P.D. (Fotó: Ótos András)
Ostale vesti