Skip to main content

Kovács Elvira albizottsági elnöki teendőket lát el

Kovács Elvira albizottsági elnöki teendőket lát el

Magyar képviselők kerültek vezető szakbizottsági pozíciókba

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) Strasbourgban egyhetes téli ülésszakának keddi ülésén Monitoring Bizottságának alelnökévé választotta Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét.

Az Esélyegyenlőségi Bizottság alelnöki pozícióját Benkő Erika, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa kapta. A szakbizottság nemi egyenlőségért felelős albizottságának elnöki teendőit Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politikusa látja el a következő két évben.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a legnagyobb, Szocialisták, Demokraták és Zöldek (SOC) frakciójának helyettesévé Gurmai Zitát, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettesét választotta.

Németh Zsolt az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a pozíciók betöltése azért is fontos, mert az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének soros elnöke 2021-ben egy éven keresztül Magyarország lesz. A közgyűlés monitoring bizottsága a jogállamiság helyzetét, az emberi jogok betartását és a demokrácia állapotának rendszeres vizsgálatát végzi az egyes tagállamokban. A fideszes politikus azt közölte, hogy a szakbizottság várhatóan Magyarország esetében is vizsgálatot fog folytatni.

Elmondta azt is, hogy a közgyűlés szakbizottsága Lengyelország esetében vizsgálja a felsorolt alapértékek helyzetét. Ezzel összefüggésben kijelentette: a vizsgálat nyomán megfogalmazott jelentés elfogult. Magyarország szerint egy ilyen jelentés elfogadhatatlan, ugyanis a jogállamiságot, a bíróságok függetlenségét Lengyelországban semmi sem fenyegeti – húzta alá Németh Zsolt.

 

Szerző (Forrás)
MTI, (Fotó: Ótos András)
Ostale vesti