Skip to main content

Miért nem vonatkoznak a törvények a migránsokra is?

Miért nem vonatkoznak a törvények a migránsokra is?

Ana Brnabić: A jövő héten összeül a migránskérdéssel foglalkozó koordinációs testület

A köztársasági képviselőházban tegnap délután a parlamenti képviselők kérdéseket intézhettek a kormány tagjaihoz. Erre minden hónap utolsó csütörtökjén kerülhet csupán sor, így ezzel a lehetőséggel élt többek között Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője is, aki a kormányfőhöz intézett kérdéseivel rámutatott, hogy Észak-Bánát és Észak-Bácska egyes községeiben ismét közbiztonsági kérdéssé vált az illegális migránsok jelenléte.

Pásztor Bálint felszólalásában elmondta, elsősorban Majdány, Rábé, Oroszlámos, de Horgos, Martonos és Magyarkanizsa községekben is jelentős gondokat okoznak a migránsok, házakba törnek be, az emberek félnek, a szülők nem merik kiengedni az utcára a gyerekeiket. A képviselő rákérdezett, hogy miért nem vonatkoznak a migránsokra is a szerbiai törvények – amíg az ország területén tartózkodnak –, mint mindenki másra, vagyis miért nem igazoltatják őket, illetve vonják felelősségre, ha törvénybe ütköző dolgokat tesznek? A képviselő arra is rákérdezett, hogy miért nem fordít az ország nagyobb gondot a déli országhatárok védelmére?

Ana Brnabić kormányfő válaszolt a kérdésre, és arra igyekezett rámutatni, hogy 2015-ben, a legnagyobb migránsválság idején Szerbia bizonyította, hogy a rendőrség és a katonaság együttes erővel miként tud felülkerekedni a helyzeten. Mint kifejtette, nemcsak Szerbia, hanem az egész Nyugat-Balkán abban a szerencsétlen helyzetben van, hogy a migránsok átutazásra használják a célállomásuk, az Európai Unió valamelyik nyugati országának egyike felé. Elmondta, többek között azért is kötött megállapodást nemrég Szerbia a Frontex Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséggel, hogy a határvédelmet meg tudja erősíteni.

A kormányfő válaszában azt is kifejtette, jó lenne, ha Brüsszel végre egységes politikával állna elő a migránskérdésben, ugyanis Szerbiát az EU-tagállamok veszik körbe, a migránsok pedig éppen a szomszédos államokból érkeznek országunkba. Egységes megoldásra lenne szükség ebben a kérdésben.

Miután Pásztor Bálint rámutatott, hogy egyedül senki sem tudja megoldani a migránskérdést, hiszen Horgoson naponta 300 migráns kelt félelmet a helyi lakosság körében, azután Rábén és Majdányon, ahol többségében idős emberek élnek, a migránsok betörnek hozzájuk, miközben senki nem vonja őket felelősségre, továbbá Rábéra, ahova nincs rendes buszjárat, mégis buszokkal érkeznek a migránsok, és senki nem igazoltatja a buszvezetőket sem. Brnabić azt ígérte, újraaktiválja azt a koordinációs testületet, amely legutóbb a migránsválság idején ülésezett, és már a jövő hétre bejelentette az első ülésüket, amelyre meghívta a VMSZ parlamenti képviselőjét is.

– Jó, hogy ez a koordinációs testület újra megalakul, ugyanis a helyzet még nem olyan súlyos, mint 2015-ben volt, de az utóbbi hetekben súlyosabbá vált, mint 2016–2017-ben. Ezzel a kormányfő elismerte, hogy pánikra ugyan nincs ok, de komoly az országban az illegális migráció okozta helyzet. Mindenképpen jó, hogy a VMSZ-t is szeretnék bekapcsolni a koordinációs testület munkájába. Ilyen szempontból egy konstruktív válasz érkezett a kérdéseimre – amely kevésbé volt konkrét, mint a kérdések –, de mindenképpen jó, hogy a kormány foglalkozni fog ezzel, és követi az események további alakulását – nyilatkozta lapunknak Pásztor Bálint a felszólalását követően. Hozzátette: – Az a tény, hogy a VMSZ egyedüli parlamenti pártként időről időre a szerbiai képviselőházban felszólal az illegális migráció kapcsán, oda vezet, ami Törökkanizsa községben történt, vagyis hosszú hetek után a rendőrség elkezdte komolyabban végezni a munkáját. Ez nem azt jelenti, hogy megszűnt az illegális migránsok jelenléte, de ezekben a mindössze néhány tíz főt számláló falvakban tegnap négy rendőrautóval szedték össze a migránsokat. Ilyenre nem volt példa korábban. Ez is azt bizonyítja, hogy fontos a parlamenti jelenlét. A parlamenti felszólalások rendelkeznek némi felhajtó erővel, és arra ösztönzik az állami szerveket és a rendőrséget, hogy a polgárok érdekében cselekedjenek – hangsúlyozta a képviselő, utalva arra, hogy a napokban felvette a kapcsolatot Nebojša Stefanović belügyminiszterrel a felmerülő gondok kapcsán. Ennek eredményeként Majdányon és Rábén megerősített rendőri ellenőrzést tartottak.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, mh (Fotó: Ótos András)
Ostale vesti