Skip to main content

Megújuló és bővülő infrastruktúra

Megújuló és bővülő infrastruktúra

Felújítják a Gombkötő utca útburkolatát – Kerékpárút a kisbajmoki ipari parkba

Az elmúlt időszakban lapunk hasábjain beszámoltunk többek között arról is, hogy Szabadkán több épülethomlokzatot is felújítanak, amivel a település talán visszanyeri régi fényének legalább egy darabkáját. A renoválások sora azonban várhatóan nemcsak a homlokzatokra tér ki, hisz a tervek szerint a Petar Drapšin utca, amit a helybeliek elsősorban Gombkötő utcaként ismernek, hangulatos macskaköves útburkolata is megújul.

Minderről Újhelyi Ákos, a Szabadkai Városi Tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja nyilatkozott lapunknak.

– Szerbia Gazdasági Minisztériuma pályázatot írt ki különböző infrastrukturális beruházások támogatására. Mi két pályázatot nyújtottunk be, amelyek közül az egyik a Gombkötő utca útburkolatának rendbetételére vonatkozik. Erről az utcáról azt kell tudni, hogy az útburkolata nagyon egyenetlen. A renoválás során bizonyos feltételeknek kell megfelelnie a majdani kivitelezőnek, ugyanis a köveket fel kell szednie, meg kell tisztítania, és ugyanazokat kell visszahelyeznie, tehát az utca képe, illetve a hangulata nem fog megváltozni. Az útburkolat felújítása mellett saját pénzeszközökből tervezzük a vízvezeték-hálózat, a szennyvízelvezető rendszer, valamint a távhővezetékek cseréjét. Úgy gondoltuk, hogyha felszedik az útburkolatot, akkor a csöveket is kicseréljük, hiszen egy elöregedett infrastruktúráról van szó. Az útburkolat felújításának teljes összege 14 674 000 dinár. A Gazdasági Minisztériumnál 5,8 millió dináros támogatásra pályáztunk, míg Szabadka Város költségvetéséből ugyanennyit irányoztunk elő erre a célra, illetve az áfa teljes összege is a város önrészét képezi. Az áfa 2,3 millió dinárt tesz ki – fogalmazott Újhelyi Ákos.

A másik benyújtott pályázat a kisbajmoki ipari park felé vezető kerékpárút kiépítésére vonatkozik, amely elkészítésének tervdokumentációja az IPA-Interreg Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program részeként megvalósuló OptiBike projektum keretein belül készült el.

– A kisbajmoki ipari parkban jelenleg több, mint ötezer munkavállaló dolgozik, és többen is megkerestek bennünket azzal, hogy nagy szükség lenne kerékpárutakra, ugyanis mind a személyautó-, mind pedig a tehergépjármű-forgalom sűrű, és mindez nehezíti a közlekedést, és rontja a közlekedésbiztonságot. Az OptiBike keretén belül 25 kilométernyi kerékpárút kiépítésének tervdokumentációját dolgoztuk ki, és ennek részeként a kisbajmoki ipari park felé vezető másfél kilométeres útszakasz terve is megszületett. Ezt továbbítottuk a Gazdasági Minisztériumba. A beruházás teljes összege 28 millió dinár, amiből 11,6 millió dinárt állami támogatásból fedezünk, amihez ugyanennyit biztosít Szabadka Város, valamint az áfát is az önkormányzat költségvetéséből biztosítjuk, így az önrész értéke 16,3 millió dinárt tesz ki – tudtuk meg Újhelyi Ákostól, aki azt is elmondta, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy még az idén elkezdődjenek a munkálatok.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, B.em (Fotó: Gergely Árpád)
Ostale vesti