Skip to main content

Elkélt a segítő kéz Moholon is

Elkélt a segítő kéz Moholon is

Mintegy 150 családnak és idős személynek segítettek az elmúlt hónapokban a VMSZ által toborozott önkéntesek. Csomagokat és vetőmagot osztottak, bevásároltak és a nyugdíjat is házhoz szállították.

Személyesen és telefonon is kérhették az önkéntesek segítségét az idősek Moholon. Vajdaság többi településéhez hasonlóan itt is sok idős ember él, így elkélt a segítő kéz.

Habár nehézségek mindig akadtak, mindenki igyekezett a lehető legjobbat nyújtani önmagából, így gyorsan ment a munka – mondta el Lakatos Adrián, aki több akcióban is részt vett: „Jó érzés volt segíteni másokon, az, hogy az idősek megjutalmaztak egy hatalmas mosollyal. Sőt, azt kell mondanom, hogy noha önkénteskedtünk és ezt szigorúan térítésmentesen, egy hálás idős asszony – szerintem nem haragszik, ha a nevét is megmondom – Zsuzsi néni egyik bevásárlás után meggyes piskótát sütött nekem, amibe belesütötte minden háláját, szeretetét.”

Az akciókhoz sokan csatlakoztak, és ezt jó volt látni – mondta el Rigó Flórián, a Vajdasági Magyar Szövetség moholi szervezetének elnöke.

Dicséretes volt az összefogás, nem csak a lakosok, hanem helyi vállalatok is részt vettek a különböző akciókban - tette hozzá Rigó Flórián: „Az időseknek segítettünk bevásárolni, valamint ügyeket intézni, nyugdíjat felvenni és minden olyan ügyes-bajos dolgot intézni, amit nem tudtak, mivel ugye otthon kellett maradniuk, ez mellett vetőmagot osztottunk a helyi gazdáknak, főként az idősebbeknek és az 5 hektár alatti földterületet művelőknek, valamint húsvét előtt élelmiszercsomagokat biztosítottunk a rászoruló családoknak.”

Mivel a községbeli akciókat Adáról szervezték a moholi önkéntesek, így nem csak saját településükön, hanem a környékbeli falvakban is igyekeztek kivenni részüket a segítségnyújtásból.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti