Ugrás a tartalomra

Pletikoszity Árpád

1996-ban született Szabadkán.
Az általános iskolát az oromi Kiss Ferenc Általános Iskolában végezte 2011-ben.
A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium természettudományi szakát 2015-ben fejezte be.
Az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karán mechatronikai mérnök alapképzésen 2019-ben fejezett, majd 2020-ban a mesterképzését is elvégezte. Jelenleg ennek az intézmények másodéves doktorandusz hallgatója.
2018-tól 2020-ig rendszeres előadója a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciának, melyen több alkalommal szekció első helyezést ért el. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián 2019-ben előadott, valamint 2021-ben megfigyelő tanárként vett részt rajta. 2018-ban és 2020-ban előadott a Vajdasági Magyar Tudóstalálkozón.
2018-ban az „M41+“csapattal országos bajnokok az Eurobot robotikai országos versenyen, míg a „Probotech“ csapattal 2019-ben harmadik helyezést ért el. Mindkét alkalommal kijutottak az Európa-bajnokságra Franciaországba.
2019 szeptemberétől az „Alas doo“ cégben dolgozott software fejlesztőként. 2020 októberében saját vállalkozást nyitott. 2021. január 1-től a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola tanársegédjeként dolgozik.
2021 októberében Magyarkanizsa „Juventus Pro Urbe“ díjában részesült. 2022. márciusában a Vajdasági Mentorprogram „Legszorgalmasabb mentoráltja“ díjban részesült.