Ugrás a tartalomra

Kudlik Zoltán

1979. január 21-én született Szabadkán. Középiskolai tanulmányait Szabadkán a Svetozar Marković Gimnáziumban végezte 1998-ban. Pécsett a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán szerzett diplomát 2008-ban felnőttképzési és művelődési menedzser szakon.

2009 és 2010 között a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban dolgozik, mint PR és marketing munkatárs. Diplomáját 2012-ben honosította az Újvidéki egyetem rektorátusán- mester közgazdász, menedzsment szakirányon.  2013 és 2020 között a szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV-nál dolgozott, mint munkavédelmi- és tűzvédelmi szakmunkatárs, majd a minőség- és ellenőrzési szolgálat vezetőjeként, illetve 2019-től a tervanalízis és bérszámfejtési szolgálat vezetőjeként.
2020 december végétől a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárságon a segédtitkári funkciót tölti be.

2015 és 2019 között a szabadkai zorkai helyi közösség tanácselnöke

VMSZ-nek 2011 óta tagja és 2015 óta a párt szabadkai városi szervezetének elnökségi tagja.

Emellett számos civil szervezet munkájában vesz részt aktívan. A Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság civil szervezet közgyűlésének elnöke. A budapesti székhelyű Nagy Imre Társaság országos elnökségi tagja és a szabadkai szervezetének elnöke.