Ugrás a tartalomra

Gyivánovity Dániel

Gyivánovity Dániel

1979. október 3-án született Szabadkán. Az általános iskolát és a gimnáziumot Szabadkán végezte, majd okleveles közgazdászként szerzett oklevelet Belgrádban.
Vállalkozó, 2002 óta a gazdasági magánszektorban tevékenykedik aktívan, különböző pozíciókban.
2015 és 2020 között a szabadkai „Kosztolányi Dezső” színház igazgatóbizottságának, majd felügylőbizottságának elnöke.
2016 és 2020 között a „Szabadkai üzleti inkubátor” közgyűlésének tagja.
2020 és 2022 között a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője Belgrádban és az igazságügyi, államigazgatási és helyi önkormányzati bizottság tagja.
2022 novemberétől a Közberuházási minisztérium államtitkára.
Hobbija a sport és a veterán járművek.
Szabadkán él. Nős, három gyermek édesapja.
2014 óta tagja a Vajdasági Magyar Szövetségnek.