Prof. dr. Pásztor Bálint
Prof. dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke, a jogtudományok doktora, rendkívüli egyetemi tanár, köztársasági parlamenti képviselő, a VMSZ szerbiai parlamenti frakcióvezetője, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, 1979. január 3-án született Szabadkán.
Az általános iskolát és a gimnáziumot szülővárosában végezte, egyetemi oklevelet 2002 februárjában a Belgrádi Egyetem Jogtudományi Karán szerzett. 2011 októberében ugyanezen a karon mesterfokozatot szerzett, alkotmányjog tudományos szakterületen. 2018. szeptember 29-én, a Belgrádi Egyetem Jogtudományi Karán, megvédte A parlament törvényhozási funkciójának korlátai a modern államban című értekezését, amivel elnyerte a jogtudományok doktora tudományos fokozatot.
2002 áprilisától a szabadkai székhelyű Pannon Invest Consortium Tanácsadó Kft. jogi tanácsadója, 2004 januárja és 2007 februárja között a cég igazgatója.
2002. október 19. és 2010. június 30. között a Magyar Nemzeti Tanács tagja. 2002. december 6. és 2009. december 11. között az MNT Intéző Bizottságának elnöke.
2000. szeptember 13. óta a Vajdasági Magyar Szövetség tagja. A 2000. évi választások során a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) belgrádi központi kampánystábjában a VMSZ képviselője. 2007 májusától a párt Elnökségének tagja, 2019 májusától a VMSZ alelnöke, 2023. október 31-től a párt megbízott elnöke.
2007. február 14-től köztársasági parlamenti képviselő, a Kisebbségi frakció vezetője, a Parlament Külügyi Bizottságának, valamint Jogalkotási Bizottságának tagja.
2008. június 11-től, második mandátumban köztársasági parlamenti képviselő, a Kisebbségi frakció vezetője, a Parlament Külügyi Bizottságának, valamint Pénzügyi Bizottságának tagja.
2012. május 31-től, harmadik mandátumban köztársasági parlamenti képviselő, a több mint tíz év után újra megalakuló önálló VMSZ frakció vezetője, a Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának tagja.
2014. április 16-tól, negyedik mandátumban köztársasági parlamenti képviselő, a VMSZ frakcióvezetője, a Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának, valamint Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának tagja, a Spanyol Baráti Tagozat elnöke.
2016. június 3-tól, ötödik mandátumban köztársasági parlamenti képviselő, a Vajdasági Magyar Szövetség - Demokratikus Cselekvés Pártja képviselőcsoport, majd a VMSZ frakcióvezetője, a Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának, valamint Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának tagja, a Spanyol Baráti Tagozat elnöke.
2020. augusztus 3-tól, hatodik mandátumban köztársasági parlamenti képviselő, a VMSZ frakcióvezetője, a Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának tagja, a Spanyol Baráti Tagozat elnöke.
2022. augusztus 1-től, hetedik mandátumban köztársasági parlamenti képviselő, a VMSZ frakcióvezetője, a Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának tagja, a Spanyol Baráti Tagozat elnöke.
2020. augusztus 21-től Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke és a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány Igazgatóbizottságának elnöke.
2014 szeptemberétől 2018 októberéig egyetemi tanársegéd az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karán (tantárgyak: Alkotmányjog; Bevezetés a jogba).
2018 novemberétől 2023 októberéig egyetemi docens, közjogi, valamint jogelméleti tudományterületen, az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karán (Alkotmányjog, Bevezetés a jogba, Parlamenti jog).
2023 októberétől rendkívüli egyetemi tanár közjogi, valamint jogelméleti tudományterületen, az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karán (Alkotmányjog, Bevezetés a jogba, Parlamenti jog).
2019 márciusától a Magyar Tudományos Akadémia köztestülete külső tagja.
2021 áprilisától az Újvidéki Egyetem Tanácsának tagja.
Elvált, egy fiú édesapja.
Profilja a Parlament honlapján
Profilja a Gazdasági és Igazságügyi Jogi Kar honlapján
Profilja Szabadka város honlapján
Profilja a Magyar Tudományos Akadémia honlapján
A karikaturista szemével:
2009.09.14.- Večernje novosti - Karikatúra
2006.11.18.- Magyar Szó - Grimasz
Az újságíró szemszögéből:
2012.04.05. - Danas - Ličnost u centru kampanje (szerb)
2009.05.09. - Blic - Portret (szerb)
2008.12.15. - Danas - Jedan dan s poslanikom (szerb)
2008.12.05. - Danas - Ličnost Danasa (szerb)
2007.10.29. - Politika - Upoznaj svog poslanika (szerb)
2007.07.02. - Danas - Jedan dan s poslanikom (szerb)
Videó:
2009. 03. 07. - B92 - Dvougao (szerb)